Kaposvár idén is a vidék futófővárosa

A délelőtti eső és sötét felhőzet is elvonult, hogy a nap süthessen a kékbe borult kaposvári Kossuth térre ezen a - naptár szerint - nyári délutánon, ahol 23 fokban közel 3200 résztvevő várta, hogy útjára indulhasson a város legszebb részein kijelölt 3,2 kilométeres körre.

A 14:40-es bemelegítésen Mihalovics Erika, az XL-Fittlesz edzője mozgatta meg a fiatalokból, családokból, iskolai csapatokból, profi és amatőr futókból álló mezőnyt.
20 perccel később Kaposvár polgármestere, Szita Károly rajtjelére vágott neki a tömeg a táv teljesítésének. Percekig hömpölygött a mezőny a rajtkapu alatt, nem sokkal ezután 10:09-es idővel már célba is érkezett a leggyorsabb futó, Fazekas Milán, a Kaposvári AC versenyzője. Őt 14 másodperc múlva a győri Széchenyi Egyetem versenyzője, Molnár Donát követte, szorosan a nyomában Meláth Ákos érkezett, szintén a Kaposvári AC színeiben.
A hölgyek versenyében mindhárom dobogós versenyző a Kaposvári AC-t képviselte, a leggyorsabb Csönge Helén volt, ő alig egy perccel férfi győztes után, 11:20-as idővel ért célba. Utánuk még fél órán keresztül hangos volt a célegyenes a szurkolók tapsától, az utolsó futó a 40 perc alatt ért körbe a pályán.

A nap leggyorsabb futói:
Nők
Csönge Helén Kaposvári AC 11:20
Máté Anna Kaposvári AC 12:04
Veress Petra Kaposvári AC 12:27

Férfiak
Fazekas Milán Kaposvári AC 10:09
Molnár Donát Széchenyi Egyetem Győr 10:23
Meláth Ákos Kaposvári AC 10:25

A K&H mozdulj! futónapok sorozat állomásain versenyt hirdetünk a legtöbb diákot mozgósító helyi és környéki iskolák között. A legnépesebb táborral érkező csapatok értékes ajándékokat nyertek.

A legtöbb diákot mozgósító kaposvári iskolák:
Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 243 fő
Berzsenyi Dániel Tagiskola 159 fő
Kisfaludy utcai Tagiskola 155 fő

A legtöbb diákot mozgósító Kaposvár környéki iskolák:
Taszár - 63 fő
Bodrog - 62 fő
Szentbalázs - 41 fő



fb share