Két futónőt is kizártak szabálytalanságért a Lakefront Marathonon

A múlt vasárnap rendezett milwaukee-i Lakefront Marathonon két, dobogós helyen végzett futót is kizártak utólag. Cassie Pellernek, a maraton első női befutójának a barátja nem hivatalos helyen nyújtott be frissítőt a pályára, a futónő pedig elfogadta, s emiatt törölték a verseny eredménylistájából. "Nagyon szomorú vagyok emiatt, azt gondolom, hogy ez egy értelmetlen szabály, és a fél mezőnyt ki lehetne zárni emiatt."- mondta. A második helyen érkezett Jennifer Goebel, csak az eredménylistát tanulmányozva vette észre, eredménye nem szerepel a befutó idők között. A versenyigazgató Kris Hinricks elmondta: "A futók felelőssége betartani a szabályokat. Ezek a fiatal nők pontosan ismerték a szabályokat, hiszen nem először teljesítették elit futóként a maratoni távot." Így végül első helyen, az egyébként harmadikként befutó 42 éves Corina Canitz végzett.

Forrás: Channel



fb share