30 nap, 30 ironman

A világon elsőként megrendezett, 30 ironmanes versenyen állt rajthoz a komáromi vasember, Szőnyi Ferenc és Rokob László. A versenyzők harminc napon át minden nap teljesítenek egy ironman triatlon távot, tehát 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42 kilométer futást.

Ilyen versenyt eddig soha nem rendeztek még, az eddigi leghosszabb 20 ironman táv volt. A mostani alkalommal a célba érkezéshez összesen 114 kilométer úszást, 5400 kilométer kerékpározást és 1260 kilométer futást kell teljesíteni.

Az olaszországi Garda-tó mellett zajló versenyen 21-en rajtoltak el. A versenyzők a napi táv megtétele után pihenhetnek, de minden reggel fél nyolckor újra rajthoz kell állniuk. Aki az előző napot jól teljesítette, annak több ideje jut a regenerálódásra. A rendezők a napi időket összesítik, ebből alakul ki a végleges sorrend.

Szőnyi Ferenc 49 éves ultratriatlonista a hétköznapokban építési vállalkozóként dolgozik, négy gyermek édesapja. Számos versenye közül Mexikóban 2009-ben a tízszeres, 2010-ben a hússzoros ironman táv győztese. A tízszeres ironman alkalmával a világrekordot is megdöntötte. 2000-ben megdöntötte a 24 órás, és az 1000 kilométeres kerékpározás rekordját: 24 óra alatt 721 kilométer tekert, illetve 34 óra alatt teljesített ezer kilométert.

Forrás: Edzésonline



fb share