A Kör, avagy egy pokolian kemény küzdelem a Börzsönnyel

Csanya és DonRazzino közös ötlete alapján jött létre a Börzsöny szebbnél szebb pontjait érintő 152 kilométer hosszú és 7100 méter pozitív szintemelkedést tartalmazó Kör. A futónak/túrázónak egyedül kell teljesítenie a távot, a szintidő 30 óra. Ezt hogyan éli meg egy túrázó? Kiderül a második teljesítővel, a Márton Danival készített interjúból.

Több komolyabb teljesítménytúrán is részt vettél már. A Kört milyennek ítéled meg így utólag?

A Kör az egyik legnehezebb kihívás volt pályafutásom során, ugyanis egy ellenőrző pont sem volt, ráadásul frissítő is (a Nagy-Hideg-hegy kivételével, ami 50 km-nél volt) csak annyi, amennyit itthonról vittem, valamint egy-két forrás segített az út során. Az időjárás is csak nehezített a dolgomon. 18 órán keresztül esett, vagy szakadt az eső, de könyörtelen voltam és megcsináltam.

Mit tettél a hátizsákodba? (Étel, ital, stb.)

Főleg könnyebben emészthető ételeket próbáltam enni, így a táskámban is nagyrészt müzliszeletek, és csokik lapultak. Két zsömlét is vittem, de ezek hamar áldozatul estek a jó étvágyamnak köszönhetően. Innivaló ügyileg háromszor fél liter lapult a hátizsákomban. Ebből kétszer fél liter Vitalade sportital volt, ami úgy gondolom fontos, mert sok ásványi anyagot tudtam így pótolni. Érdekes módon a túrán minimálisan ittam, így talán csak egyszer töltöttem után az egyik palackomat. Kb. kettő, kettő és fél liter folyadékot ittam csak a túra során.

A napsütésen kívül mi az, ami a leginkább hiányzott a Körön?

Jól fogalmaztál, a napsütésen kívül hiányoztak a kedves pontőrök, akik egy-két jó szóval általában biztatják a túrázót. Érdekes módon a túrán egy emberrel sem találkoztam 27 és fél órán keresztül. Persze ki az az őrült, aki ilyen időben kimerészkedik. De akkor is fura volt így nomád körülmények között menni. Más annyira nem hiányzott. Na jó, egy tál meleg ételt valaki eldughatott volna útközben.

Tovább a teljes interjúhoz a Túrablogra



fb share