ENNIS ÉS BOLT NYERTE A LAUREUS-DÍJAT

A férfiaknál a jamaicai sprinterklasszis Usain Bolt, míg a nőknél Jessica Ennis brit hétpróbázó nyerte a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díjat.

A 26 éves, 2009-ben és 2010-ben is győztes Bolt - aki csak hologramként volt jelen a hétfőn a Rio de Janeiróban tartott ünnepségen - azzal érdemelte ki az elismerést, hogy tavaly a két sprintszámban, illetve a jamaicai váltó tagjaként 4x100-on is megvédte a címét a londoni olimpián. A hölgyeknél Ennis ugyancsak ötkarikás aranyérmével szolgált rá a díjra.

A csapatoknál a Ryder-kupán győztes európai golfválogatott kapta az elismerést, míg Michael Phelps amerikai úszófenomén - aki szemüvegben, szakállasan érkezett- különdíjat vett át összesen 22 olimpiai érmének elismeréseképpen. Az amerikai úszó az olimpiákon: 8 arany, 2 ezüst és 2 bronzérmet szerzett. Ráadásul a Pekingben nyert 8 aranyérme a legtöbb arany, amit egy olimpiai játékok alatt nyertek.

Az év visszatérője Felix Sánchez dominikai atléta lett, aki 2004 után ismét ötkarikás aranyat szerzett 400 gáton, a legjobb extrémsportolónak járó szobrocskát pedig az osztrák Felix Baumgartner vette át, aki tavaly 39 kilométeres rekordmagasságból hajtott végre ejtőernyős ugrást.
A legjobbakról a Laureus Sportakadémia 47 tagja döntött.

Forrás: MOB



fb share