Hétvégén Keszthelyi Kilométerek

A pünkösdi hosszú hétvégén megrendezésre kerülő VI. Intersport Keszthelyi Kilométerek elnevezésű utcai futóverseny felnőtt és gyermekfutamaira összesen mintegy kétezer sportolót várnak a szervezők.

A felnőttek május 19-ei, vasárnapi félmaraton, maraton és váltó számainak versenyére eddig 940 előnevezés érkezett, a végleges létszám a kerekesszékesekkel együtt 1200 fő körül várható, míg szombaton a korosztályos futamokra 700 gyermekversenyzőt várnak.

A körpálya hossza 10,5 kilométer. Keszthelyen és környékén jelentős útlezárások, forgalomkorlátozások lesznek érvényben, Keszthely és Vonyarcvashegy között szünetel majd a vasúti forgalom.

A viadal a három állomásból álló 4RUN Félmaraton sorozat utolsó futama, így a szervezők a verseny végén összetett győztest is hirdetnek.

Kísérőrendezvényként, szombat déltől RunnerExpo sport-szakkiállítás várja a keszthelyi Fő téren az érdeklődőket. A gyermekfutamok során a SUHANJ! Alapítvány részvételével "Szimpátia futáshoz" is csatlakozhatnak a látogatók.

Vasárnap a Fő téren 9.50-kor rajtolnak el a kerekesszékes és hand-bike-os versenyzők félmaratoni és maratoni távokon, majd őket 10.00 órakor követik az ép futók egyéni és váltó versenyszámokban.

Keszthelyi Kilométerek



fb share