In memoriam Fred Lebow

Éppen húsz esztendeje, 1993 tavaszán járt Budapesten Fred Lebow, a New York City Marathon atyja, megálmodója és főszervezője. A már nagybeteg Fred egyik álma is megvalósult az 1993-as Mars Maraton kapcsán, mely szerint az a Hősök teréről rajtoljon a Budapest Maraton. Megérte, hogy ő is onnan indulhatott a félmaraton távjára. A következő év októberében hunyt el New Yorkban. Mindössze 62 éves volt.



Fred Lebow 1932. június 3-án Aradon, Romániában született Fischel Lebowitz néven. New Yorkba divattervezői álmokkal érkezett - úri szabó volt a tanult szakmája - ám ő futók millióinak álmát valósította meg, amikor belépve a New York Road Runners Clubba 1970-ben meghirdette a "mindenki maratonját". Addig a nagyvilágon jószerivel csak atléták maroknyi csapata futotta a klasszikus távot, de Fred szerint ezt minden futó meg tudja csinálni, ha nem is a klasszisok időeredményei alatt. Az ötlete az volt, hogy nincs időlimit, akár hét órán át is lehessen futni, ki ahogy tud, úgy teljesít.

Az első New York City Marathon-on 1970-ben 55-en indultak. Fred 4:12:09-es idejével 45. lett.
A New York City Marathon hamar a világ legnagyobb futóeseményévé vált, 2009-ben 43 660 futót regisztráltak. Egyébként 40 ezerben limitálják a létszámot. Lebow utolsó maratonját 1992-ben, hatvanadik születésnapján teljesítette 5:32:35 alatt a 9-szeres női győztes Grete Waitz, a kedves barát kíséretében.



Pályája során 30 országban 69 maratont futott le. A New York City Marathon-on kívül ő szervezte az Empire State Building lépcsőfutást, a Fifth Avenue Mile-t, és a Crazy Legs Mini Marathon-t, az első amerikai női versenyt.
Lebow húsz évig volt elnöke a New York Road Runners Clubnak. Idén lenne 81 éves.



fb share