KENYÁBAN IS ELLENŐRIZ A WADA

Jamaica után Kenya doppingellenes rendszerét és tevékenységét is ellenőrzi a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).

A BBC szerdai értesülése szerint a Johannesburgban sorra kerülő novemberi WADA-konferencia kiemelt témája a kenyai helyzet lesz. A döntés hátterében az állhat, hogy a kelet-afrikai ország olimpiai bizottsága hónapok óta késlekedik a doppingellenes programról várt jelentéssel.

"Nagyon csalódottak vagyunk" - hangsúlyozta a WADA afrikai ügyeiért felelős Rodney Swigelaar.
A jamaicaiakhoz hasonlóan a kenyai atlétákkal kapcsolatban is gyakran felmerül, hogy a nemzeti szövetség alig ellenőrzi őket. Tavaly a német ARD televízió beszámolt a kenyai futók körében elterjedt doppingolási szokásokról.

A WADA kedden közölte, három magas rangú funkcionáriusa Jamaicába érkezett, hogy átvizsgálja az ottani doppingellenes ügynökség tesztelési programját, személyi felépítését, irányítási mechanizmusát, felvilágosító és nevelési programját, valamint a jelenleg folyamatban lévő ügyeket.

Forrás: NOB



fb share