Mányoki átúszta a La Manche-csatornát

Átúszta a La Manche-csatornát Mányoki Attila, 10 óra és 47 perc alatt, a magyar csúcsot beállítva teljesítette az angliai Dover és a franciaországi Tardinghen közötti 47,23 kilométeres távot.

Az esztendők óta ultratávokat teljesítő magyar beszámolójában azt írta, kedden dél körül kezdte az úszást.

"Nagyon erős áramlatban kellett haladnom, de szerencsére napos idő volt és enyhe szél. A viszonylag nyugodt tengeren jó tempóban tudtam haladni. A víz 15 fokos volt, de a francia partokhoz közeledve folyamatosan kezdett emelkedni a hőmérséklete, egészen 17 fokig. Az átúszás alatt a 4. és 6. óra között rettenetesen hideg volt a víz. Ez idő alatt ez jelentette a legnagyobb gondot, annak ellenére, hogy erős tempót úsztam."

Mányoki az utolsó két órában már teljes sötétségben haladt, rosszak voltak a látási viszonyok, és háromszor is medúza csípte meg.

Az MTI szerint 10 óra 47 perces idejével beállította Szlavitsek Gizella 1988-ban elért magyar csúcsát. Perlaki Gábor, Gizella férje szerint azonban Szlavitsek 25 éve 10.45-öt úszott, így Mányoki nem állíthatta be 10.47-tel a csúcsot.

A La Manche az Ocean's Seven elnevezésű, hét állomásból álló nyíltvízi úszósorozat első része. Itt hét csatornát kell meghódítani külső segítség nélkül.

Forrás: Sportgéza



fb share