Merényi Tímea és Szabó Sándor az Év hegyifutói

Magyar Hegyi - És Terepfutó Szövetség megválasztotta az idei legjobbakat hegyifutásban.

Hölgyeknél a tavalyihoz képest nem történt változás: Merényi Tímea (Bp. Honvéd) bizonyult a legjobbnak.

Eredményei önmagukért beszélnek: lengyelországi Hegyifutó Világbajnokságon 19. , Zermatt (Svájc) Nemzetközi Hegyimaratoni 3. hely, Hegyifutó Magyar bajnok, Félmaratoni Terepfutó Ob I.

Timi így értékelte a díjat:

"Nagy boldogság számomra, hogy ismét engem választottak az év Hegyifutónőjének. Nagyon köszönöm az elismerést. Remélem az elért sikereimmel népszerűsítem a hegyifutást! Azt gondolom, hogy a jó eredményeimhez nagyban hozzájárult a Salomon cég támogatása. Köszönettel tartozom a Mahfusznak, hogy lehetősége biztosított mind a hazai mind a világversenyeken való részvételre!"

A férfiaknál az utánpótláskorú Szabó Sándor (Gyulai AC) kapta a díjat:

Hegyifutó Vb. 47-ik, valamint Hegyifutó Magyar bajnok és a szlovéniai WMRA Világkupán elért 14. helyével érdemelte ki a kitüntető címet.

Sanyi így nyilatkozott:

"Először is szeretném megköszönni azt a sok segítséget, amit a hegyifutó szövetségtől kaptam, hiszen ez is sokban hozzájárult ahhoz, hogy ilyen eredményeket érjek el. Ez a díj is csak növeli az elszántságomat, hogy a jövőben javítsak a teljesítményemen. Nem gondoltam volna néhány évvel ezelőtt, hogy pont én leszek az, aki ezt a díjat megkaphatja, szóval nagyon szépen köszönöm!”

Forrás: Terepsport



fb share