Mezeifutó Magyar Liga Veszprémben

Nagy izgalommal vártuk a versenyt. Egyrészt mert rendezőként szerettük volna, hogy mindenki jól érezze magát, és minden feltétel biztosítva legyen az indulóknak; másrészt pedig várakozással töltött el bennünket a verseny is, hiszen ez már a második forduló volt és az első is nagyon izgalmas küzdelmeket hozott. Nem volt ez másképpen most sem.

A pálya hol sáros, hol kavicsos volt, igazi kihívás az atlétáknak. A versenyt a legkisebbek kezdték és igazán elszánt futásokat láthattunk. Az ifjúsági lányoknál a mezőnyt maga mögött hagyva nyert Molnár Zita. A szombathelyi versenyző, Kivés István tanítványa, a tavalyi évben is kiváló mezei formát mutatott.

A fiúknál Zarnóczay Zalán révén szintén fölényes győzelem született. Kardos József edző elégedetten mondta a táv után, hogy tanítványa bátor, határozott versenyzést mutatott.

A juniorok versenyében Kovács Benjamin és Janosicz Gréta megismételte a két héttel ezelőtti győzelmét. Kovács Benjamin neve már ismerősen cseng, - a szeptembertől Keszthely után Veszprémbe tovább tanuló sportoló már többször nyert magyar bajnokságot. A lányok mezőnyében első Gréta viszont csak nem régen tűnt fel. A program végéhez közeledve sem csökkent az izgalom, hiszen a felnőttek készülődtek rajthoz.

A nők versenye előtt megcsodálhattuk Kálovics Anikó kisfiát, majd a versenyen Anikó győzelmét. Második helyen Czebei Réka, harmadik helyen pedig Juhászné Staicu Simone ért célba.

A férfiak a rajtnál rögtön egy nagy eséssel kezdtek, aminek a legnagyobb vesztese Kilián Dániel lett. Sajnos az ő versenye kórházban ért véget, szerencsére sebei ellátása után haza engedték. Megsérült még Szögi Isti is, ő vérző térddel teljesítette a távot.

A győzelmet ezúttal is Bene Barnabás szerezte meg, a maratonfutó Kovács Tamás előtt, a harmadik helyen Matkó Csaba teljesítette a távot.

Eredmények

Forrás: MASZ



fb share