Négy nap - négy verseny

Madarász Viktória és Rácz Sándor Kínában járt.
A világbajnokságot is megjárt békéscsabai atléták nemrégen érkeztek haza egy különleges, újdonságnak is mondható gyalogló versenyről.

A Kínában megrendezett négynapos esemény élményei:
"Nagyon örültünk, hogy meghívást kaptunk az első alkalommal megrendezésre került Around Taihu International Race Walking Competition-re.
Kicsit későn értesültünk a lehetőségről, így a szezon utáni levezető, pihenő időszakunkból utaztunk a november 11-14. között, a Shanghai-tól kb. 120 km-re található Taihu tó partján lebonyolított versenyre. Gyakorlatilag a gyaloglók "Tour de France versenyét" próbálták megrendezni a szervezők, amelyen négy etapon keresztül küzdöttek a versenyzők az elsőségért.

A Tour-hoz hasonlóan itt is volt sárgatrikós, ami az összetett elsőséget jelezte. A napi teljesítendő táv 15 és 20 km között mozgott. A viadal során sík és hegyi szakaszok is voltak. Több, mint 200 versenyző indult, ami nehezítette a bírók dolgát is. Két szakaszt rendeztek 3- ill. 6 km-es körpályán, kettőn pedig különleges módon "A pontból B pontba" kellett eljutni és a bírókat autóval vitték folyamatosan előre.
Viki egy spanyol és egy orosz lánnyal csapatot alkotva a 7. helyen végzett.
A szervezők rengeteg embert mozgattak meg, önkéntesek hada volt jelen a versenyen. Jó érzés volt esténként olimpiai és VB érmesekkel együtt beszélgetni és látni, hogy ők is élvezik ezt a rendhagyó versenyt. A gyalogló társadalom igazán egy nagy családra hasonlít, ez most is bebizonyosodott." Forrás: MASZ



fb share