PARS AKAR AZ ELSŐ MAGYAR VILÁGBAJNOK LENNI

A magyar atlétika első világbajnoki aranyérmének megszerzéséért utazik Moszkvába, a szombaton kezdődő szabadtéri vb-re Pars Krisztián, a kalapácsvetés olimpiai bajnoka, aki mellett tíz sportoló képviseli a magyar színeket.

"Kifejezetten jó hangulatban vagyok, s a célom nem lehet más, mint a világbajnoki cím megszerzése" - mondta az MTI-nek csütörtökön a szombathelyi dobó, aki tavaly az olimpia mellett az Európa-bajnokságot is megnyerte, így már csak a világbajnoki aranyérem hiányzik a gyűjteményéből.

Parst külön nem nyomasztja, hogy ő lehet az első magyar világbajnok, mint mondta, 2009-ben és 2011-ben is ugyanezzel a teherrel indult neki a vb-nek.

"Viccesen azt mondhatnám, hogy volt egy nagy bukta, egy kis bukta, most meg remélem, hogy mézes-mázos lesz a bukta" - utalt a kalapácsvető arra, hogy 2009-ben Berlin a szezonban addig veretlenül lépett dobókörbe, de csak negyedik lett, míg két éve Teguban - előzetesen szintén esélyesként - néhány centivel maradt le az aranyéremről, s lett második a japán Murofusi Kodzsi mögött. "Azóta persze sok minden megváltozott, tapasztaltabb vagyok, jobban kezelem a feszültséget."

Négy éve szereplésében komoly szerepet játszott lágyéksérve, s ezúttal sem teljesen egészséges, mostani vállsérülését ugyanakkor elmondása szerint tudja kezelni, s ez nem jelent majd problémát a számára.
A férfi kalapácsvetés selejtezőjét szombaton, míg a finálét hétfő este rendezik az orosz fővárosban, ahol Pars 81 méter feletti dobást vár magától.

"Elsősorban magammal kell majd megküzdenem. A győzelemhez pedig 81 méter feletti eredmény elég lehet" - mondta Németh Pál egykori tanítványa.

Spiriev Attila szakmai igazgató is Pars Krisztiántól várja az érmet a vb-n, azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a győzelem korántsem tekinthető automatizmusnak.

"Krisztián nyilván aranyat vár magától, nem is várhat mást, én azonban egy picit tartok elsősorban azoktól az ellenfelektől, akiket az elmúlt két hónapban egyáltalán nem láthattunk versenyezni" - mondta az igazgató.

A szakember elmondta, hogy az már nagyon jó eredmény lenne, ha Parson kívül még egy magyar beférne az első nyolcba versenyszámában. Erre szerinte a legnagyobb esélye Orbán Évának van kalapácsvetésben, de a 110 gátas Baji Balázs finálés szereplésének lehetőségét sem zárta ki.

"Nagyon sűrű a mezőny, de Éva stabilan dobott idén, s jó versenyzőtípus. Azt gondolom, hogy a hatodik helytől lefelé bármi elképzelhető az esetében. Balázs szintén nagyon stabilan futott idén, s ha a szívemre hallgatok, azt mondom, lehet esélye" - nyilatkozta Spiriev.

A szakmai igazgató mindehhez hozzátette, hogy a női súlylökésben érdekelt Márton Anitáról is el tudja képzelni, hogy beverekszi magát a 12-es döntőbe.

A vb szombati nyitónapján a 800-as Kazi Tamás az előfutamban, illetve a két férfi kalapácsvető, Pars és Hudi Ákos a selejtezőben mutatkozik majd be a magyar csapatból.

Forrás: MOB



fb share