SZÁZ ÉVE SZÜLETETT A SPORTLEGENDA, AKI KERESZTÜLHÚZTA HITLER SZÁMÍTÁSAIT

Száz éve, 1913. szeptember 12-én született Jesse Owens, minden idők egyik legnagyobb atlétája, aki 1936-ban a berlini olimpián négy aranyérmet szerzett.

Owens sportkarrierje 1928-ban indult, amikor a középiskolások országos bajnokságán két világcsúcsot is felállított, egyet magasugrásban és egyet a távolugrásban, a bajnokságot három egymást követő évben nyerte meg. Végzős diákként új középiskolai rekordot ért el, a 200 métert 20,7 másodperc alatt robogta végig, 100 yardon (91 méter) pedig beállította a 9,4 másodperces világrekordot.

Owens 1935-ben és a következő évben is négy aranyérmet szerzett az egyetemi bajnokságon, az első alkalommal 45 perc alatt három új világcsúcsot állított fel, majd beállított egy negyediket is. A távolugrás történetében ő ugrotta elsőként túl a nyolcméteres álomhatárt, 813 centis eredményét huszonöt évig nem tudták túlszárnyalni. Fekete lévén azonban sikerei ellenére sem lakhatott együtt és utazhatott a versenyekre fehér sportolótársaival, ösztöndíjat sem kapott, így éjszaka részmunkaidőben mozgólépcső-karbantartóként, pincérként, benzinkutasként és könyvtári raktárosként dolgozva teremtette elő a pénzt tanulmányaira.

Owens 1936-ban bekerült az amerikai olimpiai csapatba, így elindulhatott a berlini olimpián. A játékokat Hitler a német sportolók felsőbbrendűsége és a náci Németország erejének demonstrálására akarta felhasználni, de Owens keresztülhúzta számításait. Az amerikai atléta négy számban is diadalmaskodott: a 100 méteres síkfutást 10,3 másodperc alatt, a 200 méteres síkfutást 20,7 másodperc alatt teljesítette, a távolugrásban 807 centimétert ért el és tagja volt a 4x100 méteres győztes váltónak is. (Hasonló teljesítményre csak majdnem négy évtizeddel később, az 1984-es olimpián volt képes Carl Lewis.) Owens győzelmei foltot ejtettek a "felsőbbrendű árja faj" büszkeségén, a legenda szerint Hitler ezért nem is volt hajlandó gratulálni a fekete sportolónak, és még az eredményhirdetés előtt távozott. Owens ezt cáfolta mondván, hogy kezet valóban nem fogtak, de a Führer páholyából üdvözlésként intett neki. A versenyek előtt Adi Dassler, az Adidas sportszergyár alapítója rábeszélte Owenst, hogy versenyzés közben az ő cipőit viselje, így lett a fiatal atléta az első afroamerikai sportoló, akit sportcipőgyár szponzorált.

Ismertsége és diadalai nyomán reklámszerződésekkel keresték meg, néhányat el is fogadott, de emiatt az amerikai atlétikai szövetség azonnal megvonta tőle az amatőr státust. A botrány nyomán a támogatók visszaléptek, így a csodafutó a kilátásba helyezett pénzt is elvesztette. Jobb híján cirkuszokban, rendezvényeken szórakoztatta a közönséget: 100 yardon húsz yard előnyt adott kihívóinak, és így is elsőként ért a célba, még egy versenylóval is kiállt, és ezt a futamot is megnyerte. Kritikusainak azzal vágott vissza: "Valóban van négy aranyérmem, de megenni akkor sem tudom őket." Vállalkozásokkal is próbálkozott, azok csődbe mentek, ám épp ekkorra kezdték elismerni teljesítményét. Dwight D. Eisenhower elnök 1955-ben a sport nagykövetévé nevezte ki, az Egyesült Államokat képviselve beutazta a világot. Megkapta a két legmagasabb amerikai polgári kitüntetést is: 1976-ban Gerald Fordtól az elnöki Szabadság érdemrendet, majd 1990-ben özvegye a Kongresszusi Aranyérmet vehette át.

Jesse Owens harmincöt éven keresztül mindennap elszívott egy doboz cigarettát. 1979-ben az orvosok rendkívül agresszív, a gyógyszeres kezelésnek ellenálló tüdőrákot diagnosztizáltak nála. A legendás sportoló 1980. március 31-én halt meg az Arizona állambeli Tucsonban. Owens az olimpiai győzelem után rendkívül sokat tett a hátrányos helyzetű gyerekek támogatásáért, mint elmondta, ez hozta meg számára az igazi megelégedést.

Forrás: MOB



fb share