YOHAN BLAKE NEM INDUL A VB-N

Yohan Blake, a férfi 100 méter címvédője sérülése miatt visszalépett az augusztusi, moszkvai atlétikai világbajnokságtól.

A múlt szerdai Gyulai István emlékversenyen is csak mint díszvendég volt jelen a vágtázó, aki áprilisban szenvedett térdín-sérülést, mely a vártnál sokkal lassabban gyógyult. Blake azóta nem indult komolyabb versenyen, így többek között a júniusi, jamaicai bajnokságot is kihagyta.

A 23 éves futó menedzsere kedden este elmondta, Blake már sokkal jobban van, de a sérülés miatt olyan hosszú időt kellett kihagynia, hogy nem tudna megfelelő állapotba kerülni a vb-ig.

A jamaicai sprinter visszalépése azt jelenti, hogy az orosz fővárosban csupán egy ember lesz ott abból a háromból, akik képesek 9.7 másodpercen belül teljesíteni a klasszikus távot.

A világcsúcstartó (9.58 mp), hatszoros olimpiai bajnok jamaicai Usain Bolt 100-on és 200-on is rajthoz áll Moszkvában.

Forrás: MOB



fb share