Így állítsd össze a versenynaptárad

Erdélyi Nándor írása

Ahány sportoló, annyi cél, annyi edzettségi szint, mégis van néhány ökölszabály, melyeket érdemes megfogadni és betartani, elsősorban futóknak és triatlonosoknak.

1. szabály

Először is tisztázzunk valamit: versenynek nevezem azokat a nyilvános eseményeket, ahol egy sportoló kihozza magából a maximumot, vagy egyéb célt valósít meg, például: mi van akkor, ha nem nyomom a kerékpárt és a futásra tartalékolok. A versenyen ellenfelek vannak, akiket az ember sportszerűen le akar győzni, ez az ellenfél lehet persze saját magunk is és/vagy egy időmérő eszköz is.

Triatlonban - és általában minden állóképességi sportban - egy évben maximum két fő verseny, vagy időszak létezhet, ennél többet legfeljebb a profik engedhetnek meg maguknak, ha egyáltalán ez lehetséges (tapasztalataim alapján ezt igencsak megkérdőjelezem). Ebből a két csúcsformából általában a második időszak alatt nyújtott teljesítmény magasabb az elsőnél. E két időszak között pedig 8-10 hétnek kell eltelnie. Tehát itt az első szabály: ha két fő versenyt tervezünk az évben, azok legalább két hónap távolságban legyenek egymástól.

Carmichael (Armstrong ex-edzője) szerint egy átlagos sportoló 1-2 hétig képes csúcsformában lenni, míg egy kivételes tehetség akár 3-4 hétig is. Úgy gondolom, hogy aki kivételes tehetség, annak adott például az ITU világbajnoki, vagy WTC IRONMAN széria és a profik között indul, míg mi, halandók az előbbivel számolhatunk.

Én háromféle versenyt különböztetek meg egymástól:
1. edzőverseny, vagy verseny jellegű edzés
2. felkészülési verseny, vagy pontszerző
3. főverseny

Az elsővel indul a szezon, ennek a célja, hogy elkezdjük felvenni a ritmust, és elkövessünk minden olyan hibát, amit el lehet követni. A másodiknak konkrét célja kell, hogy legyen, például a futásra koncentrálok, ha triatlonról van szó, vagy kipróbálom, milyen gélekkel versenyezni és mellette vizet inni - de tényleg bármi szóba jöhet, ami fontos tapasztalatot ad a főversenyhez. Az ilyen típusú eseménynek a formába hozás is lehet a célja. Ha maratonon vagy ironmanen indulunk, akkor előtte egy 5-10 km-es futóverseny tökéletes felpörgetés, vagy jó lehet még egy sprint, vagy rövid távú triatlon. A főverseny pedig az a nap, ahol csúcsformában kell rajthoz állni, akár 14 óra a cél egy ironmanen, akár 5 óra egy maratonon. A formába hozással 5-10%-ot lehet javulni, ami 14 óránál 42-84 perc, míg 5 óránál 15-30 perc. Szerintem ez nem mindegy sosem.

2. szabály

Sosem indulunk a főversenynél hosszabb távon felkészülési céllal. Ha 1 órát versenyzünk, ha 5-öt, akkor sem szabad ennél hosszabb időt a pályán tölteni, mert lassít. A felkészülési versenyek felpörgetnek, kiszakítanak a napi edzésmunkából. Tegyük fel, egy sprint triatlonra készülünk, akkor egy rövid táv csak fásulttá tesz, hiszen jóval lassabbak leszünk egy kétszer olyan hosszú távon, valamint nem biztos, hogy megfelelően felkészültek leszünk egy 2 órás csúcsterhelésre. Fordítva viszont akár a főverseny idejének 10%-áig is lemehetünk egy-egy verseny során. Vagyis, ha 5 órás maraton a terv, akkor egy-egy 30 perces megmérettetés jót fog tenni, magasabb intenzitást követel meg, mint a maraton, ami forma javító hatású.

Tovább a Mozgásvilágra a teljes cikkhez



fb share