Akik méltatlanná váltak - vagy nem

Napjainkban a lehető legszigorúbb ellenőrzéseknek vetik alá a sportolókat. A cél nemes: kiszűrni, hogy magától produkálta-e szenzációs teljesítményét egy-egy összecsapáson, vagy tiltott szerekhez nyúlt a győzelem érdekében. Volt, akiről kiderült ez-az az elmúlt években. Az MTI összegyűjtötte az elmúlt 25 év sprintereket érintő doppingügyeit. Tyson Gay, Asafa Powell és Sherone Simpson lebukása után különösen aktuális most ez a téma.

Ben Johnson (kanadai): megfosztották az 1988-as szöuli olimpián 100 m-en nyert aranyérmétől, miután lebukott szteroidhasználattal. A mai napig ez az ötkarikás játékokat érintő legnagyobb doppingbotrány.

Linford Christie (brit): 32 évesen a legidősebb volt, aki 100 m-en első lett az olimpián - 1992-ben, Barcelonában. Hét évvel később, már félig visszavonulva nandrolont mutatott ki a szervezetében a vizsgálat.

Dennis Mitchell (amerikai): hazája 4x100-as váltójának tagjaként nyert olimpiai aranyat Barcelonában, majd 1998-ban két évre eltiltották, miután túl magas volt a tesztoszteron-szintje.

Dwain Chambers (brit): a 2000-es sydneyi olimpia 100 m-es döntőjében negyedik lett, de 2003-ban két évre eltiltották, miután THG-val lebukott a BALCO-botrányban.

Tim Montgomery (amerikai): szintén a San Franciscó-i doppinglaboratórium ügyfelei közé tartozott. 2002-ben 9.78 másodperccel világcsúcsot állított fel 100 m-en, de később beismerte, hogy doppingolt a sydneyi játékokon.

Marion Jones (amerikai): Montgomery egykori párja és a BALCO-botrány legnagyobb áldozata. Ő volt az első nő, aki öt érmet szerzett egyetlen olimpián (2000-ben, Sydneyben). Évekig tartó tagadás után 2007-ben elismerte, hogy doppingolt, később hamis tanúzásért börtönbüntetést kapott.

Kelli White (amerikai): szintén BALCO-ügyfél volt. Elismerte, hogy tiltott szerekkel élt amikor megnyerte a 100 és 200 métert a 2003-as, párizsi világbajnokságon.

Justin Gatlin (amerikai): a 2004-es athéni olimpia 100 m-es bajnoka. Kétszer is eltiltották, egyszer négy évre, magas tesztoszteron-szint miatt. Tavaly bronzérmet szerzett a londoni játékokon.

Veronica Campbell-Brown (jamaicai): kétszeres olimpiai bajnok 200-on. A versenyzési jogát felfüggesztették, miután a szervezetében vízhajtó nyomaira bukkantak egy idén májusi versenyen.

Sherone Simpson (jamaicai): a 2004-es játékokon arany-, a tavalyi, londoni olimpián pedig ezüstérmet szerzett hazája 4x100-as váltójának tagjaként. A júniusi országos bajnokságon pozitív mintát produkált a stimulánsok közé tartozó oxilofrinttel.

Tyson Gay (amerikai): a 2007-es oszakai vb-n 100-on, 200-on és a 4x100-as staféta tagjaként is aranyérmes lett. Vasárnap hozta nyilvánosságra, hogy egy májusi, versenyen kívüli ellenőrzés során lebukott. Hogy milyen szerrel, azt egyelőre nem lehet tudni.

Asafa Powell (jamaicai): 2005 és 2008 között ő tartotta a 100 m világrekordját. Simpsonhoz hasonlóan a júniusi országos bajnokságon bukott le oxilofrinttel.

Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu (görögök): Tanu Sydneyben 100 m-en ezüstérmes volt, Kenterisz pedig ugyanott megnyerte a 200 m-t. A 2004-es athéni játékok előtt motorbalesetet szenvedtek, s azzal vádolták őket, hogy az esetet csak megrendezték, hogy elkerüljék a doppingellenőrzést. Később börtönbüntetést kaptak, de a fellebbviteli bíróság végül felmentette őket.

Merlene Ottey (szlovén): a Jamaicában született sprinter többszörös vb-aranyérmes 200-on. Az 1999-es sevillai vb-től eltiltották, miután pozitív lett a doppingtesztje nandrolonnal. A nemzetközi szövetség később tisztázta a vádak alól.

Katrin Krabbe (német): az 1991-es, tokiói világbajnokság kétszeres sprinttávú bajnoka. Soha nem állt rajthoz olimpián, miután klenbuterol-használat miatt eltiltották.

(www.nemzetisport.hu)



fb share