Kezdődik a ciklo-krossz szezon - a bajnok Buruczki Szilárd évet értékel

A hegyikerékpáros szezon után, a ciklo-krossz kezdetekor összegzi az eltelt időszakot Buruczki Szilárd, a Merida Kőbánya TC versenyzője, korábbi többszörös bajnok, válogatott kerékpáros, aki eddig három olimpiáról "éppen, hogy lecsúszott" -, de akár még a riói felkészülést is "bevállalja".

Buruczki Szilárd a közelmúltban részt vett a hagyományos, szezonzáró Merida teszttáborban, néhány nappal ezelőtt pedig a SuperCross sorozat első, kazincbarcikai állomásán, az előző széria regnáló összetett győzteseként, nemzetközi mezőnyben, bronzéremmel kezdett a "téli szakágban", a ciklo-krosszban.

"Az előző ciklo-krossz szezon miatt egy kicsit rövidre sikerült az alapozó időszak és a pihenésre is kevés idő jutott a hegyikerékpáros évad előtt. Sajnos szűkebb anyagi lehetőségek miatt csak 17 napot - Spanyolországban és az Isztrián - tudtam edzőtáborozni télen. Ez a lehetőség kevés volt az előző évekhez képest. Ezért történt meg, hogy szezon elején még nyertem a versenyeket, majd egyre jobban elfogytam. A vérképeredményem is erősen mutatta, hogy kimerült a szervezetem. Sajnos a monti szezonban nem volt elég időm pihenni a soron következő versenyek miatt.

A ciklo-krosszban összejött minden: megnyertem a SuperCross sorozatot és a nemzeti bajnokságot. Hegyikerékpárban, a szezon elején nyertem több maraton kupát itthon és Erdélyben, továbbá egy olimpiai krossz magyar kupát. Összetettben, a Top Maraton sorozatban hosszú távon szintén az első helyen végeztem.

Tisza Zoltán az edzőm, vele készülök a tavalyi ciklo-krossz szezon óta. Nagyon jól felkészített, akár a világbajnokságon is helyt tudtam volna állni. Most is Zolival kezdtem meg a felkészülést a 2014-es versenyekre. Mivel ő Amerikában él, ezért eddig csak skype-on tudtunk kommunikálni, de hamarosan hazaköltözik, így személyesen is tudunk majd együtt dolgozni - remélem, még eredményesebben, noha az anyagi háttér nem is mindig úgy alakul, ahogyan azt az ember elképzeli... Nagyon köszönöm mindenkinek, aki támogatta eddigi sportpályafutásomat!"

A jövővel kapcsolatos terveim? 2014-ben szeretném megnyerni harmadszorra is a SuperCross sorozatot és a magyar bajnokságot. A ciklo-krossz világbajnokságra is szeretnék kijutni, hogy életem legjobb versenyét hozzam. Még hátra van egy vizsgám a TF-en, hogy kerékpáros szakedző legyek. Aztán segítenék a klubomnál, a KTC-nél, egy utánpótláscsapat kialakításában, és mellette a kerékpáriparban helyezkednék el. A '16-os olimpia pedig... Ha adottak lesznek a lehetőségek, még érzek magamban annyit, hogy az athéni, pekingi és londoni ciklus után, "neki menjek" a riói olimpiának. Korábban válogatott kerettag voltam, de ez idáig nem sikerült kijutnom."

A kerekes az általahasznált technikáról is nyilatkozott. "A ciklo-krossz versenyeken a Merida csúcs kategóriás karbon vázát használtam Sram Force szettel és karbon szingós Ritchey WCS Apex kerékszettel, Ritchey WCS karbon kiegészítővel szerelve. Még egy csere bringát is biztosított nekem a Merida, ami szintén hasonló, csak tárcsafékkel van szerelve. A monti szezont egy Merida BigNine Team karbon bringával nyomtam végig; Sram XX váltó- és fékrendszerrel, Ritchey SuperLogic karbon kiegészítőkkel, Maxxis külső gumikkal. A teszttáborban, most ősszel, kipróbáltam a 26 és 29 közötti kerékméret, a 27,5 Merida Big Seven Team és a Merida Big Ninty Nine Team teljes telós, full karbon gépeket. Nekem nagyon bejött a 29-es kerékméret, akár merevről van szó vagy a fully Merida BigNintyNine Team-ről. Komfortosabbnak éreztem a 29-est, könnyebben átgördül a köveken, gyökereken, mint a 27,5 BigSeven. Viszont könnyebb megindulni a kisebb kerékkel, rövid pörgős versenyeken előnyösebb lehet. A hosszabb maratonokon a BigNine vagy fully BigNintyNine Team lehet előnyös."
(Forrás: bikefun.hu)



fb share