Mahunka Imre Futás, Albertfalva

Szeptember 29. Szent Mihály főangyal, az Albertfalvi Plébánia védőszentjének ünnepe, búcsú. Ezt több napos rendezvénysorozattal ünnepeljük, a péntek a sporté. Idén futóversennyel erősítjük ezt a napot. A verseny névadója Albertfalva híres asztalosainak legkiválóbbja, akinek a hagyatékából épült a templom, illetve villájából szegény sorsú gyermekek üdülője lett.

Szervező: az Albertfalvi Szent Mihály Plébánia és az Alapsportok Kft.

Versenyigazgató: Stépán Zsolt

Időpont: 2013. szeptember 27.

Távok: óvodások számára 500 m (egy kör a templom körül), alsó tagozatosok számára 1000 m (két kör a templom körül), nagyobb gyerekek (3-4.-esek is indulhatnak itt) és felnőttek számára 3,3 km

Rajt és cél: XI. Albertfalva u. 9. (a Don Bosco Katolikus Általános Iskola előtt)

Rajt időpontja: kis táv (óvodások számára): 17:00, alsó tagozatosok: 17:10, nagyobb gyerekek és felnőttek számára 17:30

Kategóriák: óvodások, 1-2. oszt., 3-4. oszt., felső tagozat, középiskolás, 18-30, 30-45, szénior Díjazás: a szponzorok által felajánlott ajándékokból. Óvodások között győztest nem hirdetünk, minden résztvevő jutalmat kap!

Öltöző: a Don Bosco iskolában

Nevezés: szeptember 25-ig előnevezés személyesen a plébánián, vagy ezen a linken. A nevezési díj átutalható az ott megadott számlaszámra, vagy befizethető a plébánián irodaidőben (XI. Bükköny u. 3., hétköznaponként 9-12 és 16-18 óra között). Helyszíni nevezés: szeptember 27. 15:00-tól. A kis távokra 16:30-ig, a nagy távra 17:00-ig lehet nevezni. Kollektív előnevezés: Albertfalva iskoláiban a gyerekek és tanárok számára kollektív nevezési lapon a kijelölt tanároknál.

Rajtszámátvétel: szept. 27. 15:00-tól

Kapcsolat: (1)208-1279 (Albertfalvi Plébánia),

mahunkafutas@albertfalviplebania.hu, a facebook eseményt pedig itt lehet elérni.

Támogatóink: Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft., Emberi Erőforrások Minisztériuma, Don Bosco Katolikus Általános Iskola, Tinta Könyvkiadó, Vakvarjú étterem (Albertfalva)



fb share