Véget ért az Európai Kék Szalag Futás - Molnár Peti megcsinálta!

Büszkék lehetünk Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutóra, aki május utolsó harmadában azt vállalta, hogy a Duna-deltában található Tulceából (Románia)a Duna mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt a folyam németországi forrásvidékéig, Donaueschingenig. Mert hogy úriember módjára amit ígért, meg is tartotta. Péter elérte célját, délben, szitáló esőben megérkezett Donaueschingen-be.

A déli megérkezés eleve célul lett kitűzve: "Az utolsó napon nem is futok sokat, csak 37 kilométert és korán indulok, hogy délre beérjek, mert aznap délben valamennyi úton lévő dunai hajó megszólaltatja a kürtjét, ez egy hagyomány. Akkorra szeretnék megérkezni" - mondta az MTI-nek Molnár Péter.

Péter évek óta tervezi, hogy végigfut Európa "kék szalagja", a Duna mentén. Fél éve kezdte a konkrét felkészülést, ez alatt csaknem hatezer kilométert futott: naponta 30-40 kilométert. Úgy tűnik, meg is lett az eredménye, hiszen az út mellett, vagy akár vele futva egy-egy szakaszon, esetleg a facebookon követve (ahol akár most is visszaolvashatsz, hogyan is alakult az elmúlt néhány hét) mindenki láthatta, ahogyan rója a kilométereket édesapja autós (lakókocsis), és unokaöccse kerékpáros kíséretével - egészen máig.

Molnár Péter paratriatlon Európa-bajnok, négyszer teljesítette az Ironmant, 27-szer a maratonit, nyolcszor a 24 órás futást, egyszer pedig a 6 napos futást, utóbbin 621 kilométert tett meg. Volt tehát mit megkoronáznia, és meg is tette.

Péter, nagyon gratulálunk. Megérdemled az elismerést, és megérdemled most már az extra pihenést is.



fb share