Alapvetően új koncepció

Január elsején életbe lép az új WADA-kódex

"- Az egyik legfontosabb változás, hogy szétválik és megkülönböztetésre kerül a szándékos és a gondatlanságból, oda nem figyelésből elkövetett doppingvétség" - emelte ki a január elsejétől életbe lépő új WADA-kódex tekintetében a mob-hu-nak dr.Tiszeker Ágnes, Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezetője a kétnapos antidopping-konferenciát követően, melyen dr. Vaska Ottilia, a MOB jogi főmunkatársa is előadást tartott.

"- Sűrű és mozgalmas éven vagyunk túl, hiszen ez az előkészítő éve volt a jövő évi változásoknak. A tavalyi év novemberében a WADA közgyűlése Johannesburgban elfogadta az új WADA-kódex szövegét, ami 2015. január elsejével lép hatályba.

Ez számunkra egy nagyon komoly előkészítő folyamatot jelentett, hiszen ahhoz, hogy a teljes megfelelőségi státuszunkat meg tudjuk tartani - márpedig ez mind a hazai rendezéshez, mind a nemzetközi, külföldi részvételhez elengedhetetlen - át kellett vennünk a WADA-kódex új szabályrendszerét, azt be kell építeni a hazai jogszabályba.

Ez azt is jelenti, hogy új kormányrendelet lesz, ennek az előkészítő munkálatai befejeződtek, arra pedig ígéretünk van, hogy a kormányzat ezt december 31-ig el fogja fogadni. Nagyon komoly jogi és szakértői munkán vagyunk túl" - mondta a MACS vezetője. Dr.Tiszeker Ágnes kiemelte: alapvetően új koncepciója lesz az új WADA-kódexnek.

Forrás: MASZ



fb share