Atlétabál, elismerésekkel

Miklósa Erika elnök adta át a Gyulai István és Zsivotzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért által rendezett Jószolgálati Atlétabálon Tóth Lili Annának és Szabó Dánielnek - a fiatal atléták felkészülését segítő Mentor program idei támogatottjainak-, az erről szóló okleveleket.

Ugyancsak a rendezvényen vette át Szikszai Róbert az Év Junior atlétája elismerést Gyulai Miklós MASZ elnöktől. A 2013-as év legjobb hegyifutóinak, Merényi Tímeának és Szabó Sándornak a szakág vezetését képviselő Talabér Attila nyújtotta át a díjakat.

Az edzőtábori elfoglaltságok miatt távolmaradt további legjobbak később veszik át az elismeréseket.
Az Alapítvány tehetséggondozó törekvéseit megjelenésükkel is támogató vendégek számára a báli estét, a baráti együttlét mellett, színvonalas és attraktív zene/Budapest Ragtime Band, lendületes és látványos ír tánc/Coincidance társulat, tánc és tombola tette még kellemesebbé.

Forrás: MASZ



fb share