Kim Collins idén is a rajtnál

Ismét Magyarországra látogat a 100 méter tavalyi győztese, a közönség egyik nagy kedvence, a világbajnoki címmel is rendelkező Kim Collins, aki feltette hazáját, Saint Kitts és Nevist a sportvilág térképére. A valósággal elnyűhetetlen sprinter az idén is kitűnő formában van, remekül szerepel a nagy nemzetközi versenyeken, így joggal számíthatunk arra, hogy ezúttal is megörvendezteti a magyar szurkolókat.

A július 8-án Székesfehérváron a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban megrendezendő esemény sztárvendégeit illetően már korábban elhangzott, hogy elfogadta a meghívást a magasugrás olimpiai bajnoka, az orosz Ivan Ukhov, rajthoz áll 100 méteren minden idők második leggyorsabb hölgye, az olimpiai és világbajnok amerikai Carmelita Jeter, és indul a 110 m gátfutásban világbajnoki címmel rendelkező, szintén amerikai Jason Richardson, akivel összecsap majd Baji Balázs is.

Diszkoszvetésben a visszatérő olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán többek között az olimpiai és világbajnok észt Gert Kanterrel versenyezhet, de az ausztrál Benn Harradine(világkupa 2. hely), a dél-afrikai Victor Hogan (vb 5. hely), a lengyel Robert Urbanek(vb 6. hely), a junior Európa-bajnok Szikszai Róbert és a junior világbajnok, U23 Európa-bajnok litván Andrius Gudzius is dobókörbe lép.

Női kalapácsvetésben a vb döntős Orbán Éva mellett a világcsúcstartó német Betty Heidlert is megcsodálhatja a közönség. E számban egészen kiválónak ígérkezik a mezőny. Visszaigazolta részvételét a berlini világbajnokság győztese, az Európa-bajnoki címvédő és volt világrekorder lengyel Anita Włodarczyk és az Eb ezüstérmes szlovák Martina Hrašnova, de indul a német Kathrin Klaas(vb 4. hely), a lengyel Joanna Fiodorow(Téli Dobó EK győztes) és az Eb-n 4. helyet elérő román Bianca Perie is.

A versenyszám szerelmesei valósággal tobzódhatnak majd, mert a férfiaknál megerősítette részvételét a mindhárom eddigi Gyulai István Memorialon győztes olimpiai és Európa-bajnok Pars Krisztián, aki a múlt héten Ostravában a világ idei legjobb eredményével (81.57 m) győzött. Természetesen a szervezők is bíznak Krisztián sikerében, de a feladatát nem könnyítik meg, hiszen parádés mezőnyt állítottak össze.

Indul a szám világbajnoki címvédője, a lengyel Pawel Fajdek, honfitársa, a korábbi olimpiai bajnok Szymon Ziółkowski, az olimpiai és Eb ezüstérmes olasz Nicola Vizzoni, a tavalyi vb-n bronzérmes Lukáš Melich, a kétszeres Ázsia-bajnok tadzsik Dilshod Nazarov, és a többi induló is megfordult már valamelyik világverseny döntőjében.

A szervezők számos további klasszissal állnak tárgyalásban, és más kitűnő atléták bejelentése is hamarosan várható. Érdemes már most megvenni a jegyeket, mert azok az idén korlátozott számban állnak rendelkezésre. A jegyek a Ticket Express irodáiban és a tex.hu-n vásárolhatók meg.

Lehet jelentkezni a hagyományos Te mennyit futsz 100-on? versenyszámra is, ahol bárki kipróbálhatja, mennyi idő alatt teljesíti a klasszikus 100 méteres távot. Regisztrálni előzetesen, a Nagydíj honlapján kell, a verseny menüpont alatt.

Forrás: MASZ



fb share