Mo Farah elesett, Mutai nyerte a New York félmaratont

A célba érve összeesett, tolószékben kellett elvinni a New York-i félmaraton végén Mo Farah-t. A 30 éves futó verseny közben is elesett, mert megbotlott. Az ekkor összeszedett hátrányt nem is tudta ledolgozni, és a győztes kenyai Mutai mögött 18 másodperccel elmaradva lett második.

A 2012-es olimpia ötezres és tízezres olimpiai bajnoka, a britek nemzeti hőse a londoni maratonra készül, de célba érés után három percre elveszítette az eszméletét. Azóta már jól van, valószínűleg az okozhatta a rosszullétet, hogy a kenyai edzőtáborból érkezve a szervezete rosszul reagált az időeltolódásra és a nagy hidegre.

"Nem emlékszem, mi történt a verseny közbeni bukásnál, csak arra, hogy összeestem és nagyon megütöttem magam, a csípőmet, a bokámat, az egész jobb oldalamat. Csak az érdekelt, hogy versenyben maradjak, ez sokat vett ki belőlem. Az utolsó négy mérföld túl kemény volt."

Farah, aki áprilisban futja majd első maratonját, 2009-ben a mezeifutó-világbajnokságon is elájult a célban.

A versenyt Geoffrey Mutai nyerte 1:00:50 idővel, míg a hölgyek mezőnyében az első félmaratoni versenyét teljesítő, 10 000 méteren olimpiai ezüstérmes Sally Kipyego négy másodperccel megjavította a női pályacsúcsot és 1:08:31-gyel lett első.

Forrás: Edzésonline



fb share