Pályacsúcs a Kazinczy 200-on

A Zemplén szépséges útjait járhatták akik a Kazinczy túrák távjai közül választottak az elmúlt hétvégén. A legfelkészültebbek akár 200 kilométert is megtehettek, amely távot ultra terepfutó számként is meghirdették a rendezők. A leggyorsabbaknak még 31 óra sem kellett a teljesítéshez.

A túrák kiindulópontja Széphalom volt, az indulók a Kazinczy múzeumnál kezdték meg az embert próbáló terepen kijelölt útvonalat választásuk szerint 200, 100, 50 vagy 20 kilométeren.

A leghosszabb táv a Spartathlon kvalifikációra is lehetőséget nyújtott. Idén Sperka Tamás és Nyakas Gábor bizonyultak a legfürgébbeknek, mindössze 30 óra 43 percre volt szükségük a 206 km és 7340 m szintemelkedés legyőzéséhez. Ez pályacsúcsnak számít, a korábbi leggyorsabb teljesítés 37 óra 20 perc, Barta László és Pap Gábor nevéhez fűződik.

A Kazinczy túra és terepfutó verseny távjai (a 20-as kivételével) ugyanazon 50 km-es szakaszok kombinációi.
A 200 km-es táv négy 50 km-es szakaszból áll (Széphalom, Tilalmas, Szalánc, Nyugodó).
A 100 km-es távokhoz két-két 50 km-es szakaszt kell megtenni. Így a Regmec: Széphalom és Tilalmas, Hálaisten: Tilalmas és Szalánc, Tövisek és virágok: Szalánc és Nyugodó szakaszokból állnak.

Forrás: Edzésonline



fb share