Papp Kriszta indul a félmaratoni VB-n holnap

Szombaton Koppenhágában rendezik meg a 245 ezer dollár összdíjazású félmaratoni világbajnokságot, melynek Papp Krisztina személyében egyetlen magyar indulója lesz, aki akár az első tízben is zárhat a nagyon erős mezőnyben.

A 31 éves hosszútávfutó március 2-án, a rangos római nemzetközi versenyen 1:09:50 órás egyéni rekorddal lett ötödik, csupán két-két kenyai és etióp atléta előzte meg, míg mögötte többek között kenyai és kínai futók végeztek.

Az UTE sportolója ezzel az eredményével - amely minden idők harmadik legjobb magyar ideje - az ötödik a világbajnokságra nevezett versenyzők között az idei ranglistát tekintve.

Ugyan a 98 fős mezőnyben több olyan sportoló is lesz, aki 2014-ben még nem versenyzett ezen a távon, s egyéni csúcsuk a magyar versenyző legjobb idejénél jobb, ezzel együtt nem elképzelhetetlen, hogy Papp a mezőny elején, akár az első tízben tud majd célba érni.

A dániai versenyen a férfiak mezőnyét 130 futó alkotja. Ott lesz a rajtnál a világcsúcstartó eritreai Zersenay Tadesse (58:23 perc), aki 12 alkalommal szerzett érmet, köztük öt aranyat, s rajta kívül még hat olyan futó, aki egy órán belüli egyéni csúccsal rendelkezik.

A viadal 245 ezer dollár összdíjazású, egyéniben és csapatban is az első hat-hat helyezett részesül pénzdíjban. A férfi és női győztes 30-30 ezer dollárt vehet majd át, s még a hatodikak is kapnak 3-3000 dollárt. A világcsúcsért (férfiak: 58:23 perc, nők: 1:06:25 óra) további 50 ezer dollár jár a nemzetközi szövetségtől.

Forrás: Edzésonline



fb share