Pénteken átadták az új futópályát az Óhegy parkban

Új, 1,4 kilométer hosszú rekortán borítású futópályát adtak át pénteken Kőbányán, az Óhegy parkban.

A pénteki avatón elhangzott: a helyi lakosok már régóta igényelték, hogy az Óhegy parkban bővüljenek a sportolási lehetőségek. Ennek érdekében különített el a kerület idén 61 millió forintot a fejlesztésre.

Ebből az összegből a közel másfél kilométer hosszú és egy méter széles futókör kiépítése mellett hét korszerű eszközt is telepítettek az erősíteni vágyóknak. Ezek mellett többek között a futópályához kapcsolódó elöregedett járdákat is felújították, a Kőér utca felöli lépcsősort pedig újjáépítették.

A pályát egész nap lehet használni, ennek érdekében három közvilágítási oszlopot telepítettek át úgy, hogy a futókört megvilágítsa. Az önkormányzat jövőre négy új villanyoszlop telepítését tervezik a most még kevésbé jól megvilágított szakaszokhoz.

A futókört Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere adta át, Monspart Sarolta tájfutó világbajnokkal, valamint Frank Tibor ultrafutóval, a kőbányai börtön korábbi igazgatójával.

Forrás: 10. kerület



fb share