Ultra Trail Mount Fuji

Hétvégén újabb Ultra Trail World Tour versenyt rendeznek, ezúttal Japánban a legendás Fudzsi-hegy körül, amelyről egy japán mondás azt tartja "Mindenkinek meg kell másznia a Fudzsit egyszer életében, de csak a bolond mássza meg kétszer."

Nyugodtan mondhatjuk, hogy az Ultra Trail Mt. Fuji (UTMF) az UTMB testvérversenye. Mindkettőnél egy legendás hegy áll a középpontban, a két verseny főszponzora is azonos, sőt a verseny során leküzdendő távolság és a szintemelkedés is igen hasonló. A 2014-es UTMF-en, szemben a tavalyi versennyel , az óra mutató járásával megegyező irányban kell az indulóknak megkerülni a Fujit, valamint környezetvédelmi regulák miatt is módosult némileg a 2013-as útvonal, így a táv 169 kilométer, a szintemelkedés pedig nagyjából 9500 méter.

A verseny az idén debütáló Ultra Trail World Tour kiemelt kategóriájú versenye. Jelentősége így igen nagy, presztízse pedig évek óta egyre nő. A várható győztes idő nagyjából 20 óra körül lehet, és egy ilyen hosszú verseny a szezon elején nem biztos, hogy mindenkit teljes erőbedobásra késztet majd, az Ultravaló stábja ennek ellenére igyekezett összeszedni az esélyeseket.

Forrás: Edzésonline



fb share