Wilson Kipsang és Mary Keitany New York győztesei

A férfiaknál és a nőknél is az előzetesen legnagyobb esélyesnek tartott versenyző, Wilson Kipsang és Mary Keitany győzött az év utolsó kiemelt jelentőségű maratonfutó versenyén, a New York City Marathonon.

A hűvös, erősen szeles időben rendezett viadalon a férfiak taktikai csatát vívtak, a mintegy 10-15 fős élboly sokáig tulajdonképpen csak kocogott, aztán közel a 35 kilométerhez az egészen szeptemberig világcsúcstartó Kipsang tempót váltott. A 32 éves futó az utolsó kilométereken már óriási iramban haladt, az etióp Lelisa Desisa kivételével mindenkit leszakított. Kipsang és riválisa még a célegyenesbe is együtt ért be, sőt ekkor Desisa megpróbált elmenni a kenyai mellett, ám Kipsang újabb gyorsítását már nem bírta ki, így végül négy másodperccel leszakadva ért célba.

Wilson Kipsang - aki idén Londonban, tavaly pedig Berlinben győzött - ezzel a legnagyobb maratonikat magában foglaló, kétéves World Marathon Majors sorozatot is megnyerte, a New York-i első helyért járó 100 ezer dollár mellé további félmillió dollárt kapott. Érdekesség, hogy Kipsang a pontversenyt mindössze egyetlen ponttal nyerte meg a szeptemberben Berlinben éppen az ő világrekordját megdöntő honfitársa, Dennis Kimetto előtt.

A nőknél a második gyermeke születése miatt a teljes tavalyi, illetve az idei év egy részét kihagyó Keitany a szintén kenyai Jemima Sumgonggal volt nagy harcban a győzelemért. A két atléta élvezetes küzdelmet vívott egymással, a hajrához közeledve úgy tűnt, Sumgong leszakítja Keitanyt, ám a 32 éves, kétszeres londoni győztes magára talált, a célegyenesben visszaelőzött és három másodperccel nyert. Ezzel a különbséggel a két futó beállította a viadal történetének legszorosabb női befutóját.

Eredmények:

férfiak:

Wilson Kipsang (kenyai) 2:10:59 óra
Lelisa Desisa (etióp) 2:11:03
Gebre Gebremariam (etióp) 2:12:13

nők:
Mary Keitany (kenyai) 2:25:07 óra
Jemima Sumgong (kenyai) 2:25:10
Sara Moreira (portugál) 2:26:00

Forrás: Sportgéza



fb share