7 maraton 7 nap alatt 7 kontinensen

A Travel Channel tévécsatorna egyik műsorvezetője, Rob Bell öt társával egy hét alatt közel 300 kilométert tervez lefutni. Az Antarktisztól Ausztráliáig terjedő kihívásban minden nap másik kontinensen futják le a 42 kilométert. Kezdeményezésük célja, hogy fogyatékkal élő fiatalokat segítsenek, lehetőséget biztosítsanak számukra a sportolásra.

Rob Bellt a magyar nézők is ismerhetik az "Ember a világ ellen" (Man Vs Word ) és a "Titkok és rejtélyek" (Secrets and Mysteries) sorozatokból, de most egy új oldaláról mutatkozik be.
Öt jó barátjával, köztük az atléta Gareth Williams-szel hét nap alatt hét maratont futnak le hét kontinensen. Január 19-én az Antarktiszon, másnap Dél-Amerikában Punta Arenas-ban, 21-én az észak-amerikai Houstonban, 22-én Európába érkezve Londonban futnak, majd Afrikában Kairó, és Ázsiában Szingapúr következik, végül Ausztráliában, Sydney-ben fejezik be a kihívást. Sir Ranulph Fiennes angol felfedező, aki 2003-ban 59 évesen elsőként teljesített hasonló programot, utólag azt mondta: “Visszatekintve, nem vágtam volna bele. Meg nem csinálnám még egyszer!” Bellék hónapok óta speciális fizikai és mentális edzésekkel készülnek a megmérettetésre, az azonban újdonság lesz számukra, hogy az egyes távok között szinte csak annyit pihennek, amennyit a repülőn alszanak.

Ezzel a saját finanszírozású kezdeményezéssel jótékony célt szolgálnak, két alapítványnak gyűjtenek pénzt. A brit KEEN London fogyatékos gyerekek sportolását támogatja, az ausztrál John Maclean Foundation (JMF) szervezet tolószékes fiataloknak segít, hogy a rendszeres mozgás a mindennapi életük része legyen. Akik szeretnének adományozni ezen célokra, a www.1above777.com oldalon megtehetik. Itt folyamatosan nyomon lehet követni a csapat útját is, és bárki csatlakozhat hozzájuk futva, kerékpáron, vagy csak szurkolással.

A január 19-én induló kihívásról a Travel Channel Magyarország Facebook oldala is minden nap információt és fotókat oszt meg, a Travel Channel pedig kamerával kíséri nyomon őket, és áprilisban sugározza ezt a hihetelen teljesítményt bemutató műsort.



fb share