A harmadik forduló zajlott a Mezei futó Magyar Ligában

Vasárnap Sötétvölgyben a szalmabálákkal és farönkökkel nehezített pályán a felnőttek között 114-en álltak rajthoz. Tóth Lili Anna és Kovács Benjamin győzött.


A nők versenyében Tóth Lili Anna harmadszor sem talált legyőzőre, bár a sorozatban először rajthoz álló Szederkényi-Takács Andrea az első három kilométeren próbálkozott tempó-diktálással, de végül be kellett érnie a harmadik hellyel. Második, a győzteshez hasonlóan junior korú a győri Veisz Adrienn lett.

A férfiaknál a juniorok nem tudtak beleszólni a nagyok dolgába, elöl egy erős, négyfős boly nyomta a tempót. Józsa Gábor, Kovács Benjamin, Minczér Albert és Gregor László. A hosszú 9 km-es (6 körös) verseny végén, Debrecen után Sötétvölgyben is Kovács Benjamin, az UTE versenyzője emelhette magasba a kezét. Másodikként Gregor László, harmadik legjobbként Minczér Albert ért célba.

A junior fiúknál Nick Mártonnak, Barabás Gábornak és Bertalan Renátónak köszönhetően hármas veszprémi siker született.

A Serdülő Liga küzdelmeiben a lányoknál Horváth Karolina Helga, a csepeliek versenyzője vissza vágott Lendvai Lucának a debreceni vereségért. Ezután a békéscsabaiak örülhettek kétszer is: a serdülő fiúknál Apáti Bence a sorozatban harmadik győzelmét aratta, csakúgy mint Pavuk Tíra a lányok Ifjúsági Ligájában.

A 1999-2000-es születésű fiúknál új győztest ünnepelhetett a hazai közönség, Szemerei Levente az AC Szekszárd versenyzője győzött Szabó Áron előtt, a Békéscsabán és Debrecenben győztes Demeter Zalán ezúttal harmadik lett.


Forrás: MASZ



fb share