A nőknél is jamaikai siker 100-on [videóval]

A szám kétszeres olimpiai bajnoka, a címvédő és 2009-es győztes Shelly-Ann Fraser-Pryce nyerte meg a pekingi atlétikai világbajnokság női 100 méteres síkfutó számát.


A 10.76 másodperccel célba érő jamaicai mögött a második helyen az óriásit futó holland Dafne Schippers (10.81, holland országos csúcs), a harmadik helyen az amerikai Tori Bowie ért célba.

A 2008-as és 2012-es olimpián is első Fraser-Pryce kisebb megszakításokkal hosszú évek óta hasonlóan uralja a női klasszikus távot, mint honfitársa, Usain Bolt a férfiaknál, s klasszisát ezúttal is bizonyította. A 2009 és 2013 után harmadik 100-as vb-címét imponáló futással nyerte meg, a rajt után szinte állva hagyta a mezőnyt, 50 méternél már hatalmas előnye volt, így az utolsó 30 méteren hiába közelítette meg őt Schippers, illetve az amerikai Tori Bowie, simán győzött 10.76 másodperces eredménnyel.

A férfi 3000 m akadály előtt az volt a kérdés, hogy az idén nagyszerű formában versenyző amerikai Evan Jager le tudja-e győzni a kenyai különítményt. A döntőben aztán minden úgy alakult, ahogy a szám nagyhatalmának számító afrikai ország futói szerették volna: a táv nagy részében visszafogott tempóban futott a mezőny, majd az utolsó 800-ra ritmust váltottak a kenyaiak, s végül teljes sikert arattak, az első négy helyen ők értek célba. A győzelmet a kétszeres olimpiai bajnok Ezekiel Kemboi szerezte meg, sorozatban negyedik vb-címét begyűjtve, Jager pedig csak a hatodik lett.

Női 10 000 méteren a kenyai Vivian Cheruiyot nagy csatában négy tizeddel előzte meg az etióp Gelete Burkát, a harmadik helyen Emily Infeld futott be. A női hármasugrás aranyát a kolumbiai Caterine Ibargüen nyakába akasztják.


Forrás: nso.hu



fb share