Bolt az idén már nem versenyez, készül az olimpiára

Az augusztusi pekingi atlétikai világbajnokságon három aranyérmet szerző Usain Bolt az idén már nem versenyez, inkább arra koncentrál, hogy minél jobban felkészüljön a jövő évi riói olimpiára.


A hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter a Facebook-oldalán jelentette be döntését, hozzátéve, hogy Rio de Janeiróban 100 és 200 méteren, valamint a 4x100-as váltó tagjaként is meg akarja védeni ötkarikás bajnoki címét.

"Most rövid szünetet tartok, de a következő hónaptól már ismét az edzéseké lesz a főszerep" – írta Bolt, majd úgy fogalmazott, örül annak, hogy ezt az idényt sérülés nélkül teljesítette.

A 29 éves futó eddigi pályafutása során 11 vb-aranyat nyert, emellett a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián 100-on, 200-on és a jamaicai válogatottal a 4x100-as váltóban is győzött.


Forrás: nso.hu



fb share