Bolt öt év után versenyez megint az Egyesült Államokban

Öt év után fut majd újra az Egyesült Államokban Usain Bolt hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, aki június 13-án a New York-i Gyémánt Liga-versenyen áll rajthoz. A szervezők bejelentéséből az nem derült ki, hogy 100 vagy 200 méteren indul-e a világ jelenlegi legjobb sprintere, aki közleményében szintén nem tért ki erre.

A 28 éves Bolt 2008-ban New Yorkban futotta élete első felnőtt világrekordját, amikor a 100-as csúcsot 9.72-re javította, ezt követően ugyanakkor csupán egyszer versenyzett az Egyesült Államokban, még 2010-ben a Penn Relays viadalon a 4x100-as jamaicai váltóval.

"Sosem felejted el az első világcsúcsodat, s én soha nem felejtem el a New York-i közönséget" - írta Bolt, hozzátéve, hogy hét éve vihar miatt egyórás csúszással rajtolhatott csak el a 100 méter, s azt hitte, hogy senki nem marad a stadionban addigra. - "Nagyon várom már, hogy újra New Yorkban fussak."

Bolt azt már korábban bejelentette, hogy július 4-én Párizsban 100 méteren, öt nappal később pedig Lausanne-ban 200-on indul.

Forrás: Sportgéza



fb share