Mezei OB Kecskeméten

Szombaton hat korcsoportban mérkőznek meg a hazai távfutók az idei mezei bajnoki címekért, helyezésekért. Az OB egyúttal záró fordulója a 2015.évi Mezei futó Magyar Ligának.

Mindkét nemben elküldte nevezését a tavalyi felnőtt bajnokság első és második helyezettje Minczér Albert, Kovács Tamás, Kálovics Anikó és Gyűrkés Viktória. A verseny befejező bajnoki számával, a felnőtt férfiak futamával emlékezik a sportág a sokszoros bajnok és válogatott Fancsali Andrásra.

"- Kecskemét nagy izgalommal készül az első magyar bajnokságra, amit atlétikában a Hírös város rendezhet – tekintett a 107. mezei OB elé a házigazdák részéről Adamik Zoltán. - Az eseményre előzetesen 506 futó nevezett. A legtöbben, 96-an a serdülő fiúknál jelezték indulási szándékukat.
A szervezők elképzelései szerint igazi futóünnepet szeretnének tartani egy nappal a Nemzet Ünnepe előtt. Így bemutatkozhatnak a régió U11-es korosztály fiataljai, valamint első alkalommal kipróbálhatják erejüket az ország egyesületeinek U13-as korú versenyzői is. A Táv-hő futásban pedig amatőr futók is tesztelhetik a mezei pályát, amely a város szabadidő központjában került kijelólésre.
Erdő, nyílt terep, tópart csábít tempós futásra. A jelentkezéseket a közeli - a bejárattól 200 méterre - a Bóbis Gyula küzdőcsarnokban tehetik meg, az öltözés is ott biztosított. A pálya területén több sportszer bemutató és árusítás is lesz, táplálék kiegészítők kóstolása mellett. A jó időt a szervezők biztosítják ..."

Forrás MASZ



fb share