Péntek reggel rajtol a Spartathlon

Magyar idő szerint péntek reggel hatkor elrajtol az Athén és Spárta közötti 245,3 kilométeres klasszikus verseny, amelyen 16 magyar is található a nevezési listán.

Az 1983 óta évente rendezett verseny rendre szeptember utolsó péntekén rajtol, és a futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig futnak.

A rajtlistán szereplő magyar csapat névsora:

  • Badics Attila
  • Bajcsi Sándor
  • Koncz Levente
  • Kreidl Csaba
  • Lajkó Csaba
  • Lőw Andras
  • Lubics Szilvia
  • Máténé Varjú Edit
  • Németh Zoltán
  • Simonyi Balazs
  • Sipos József
  • Szabó Zoltán dr.
  • Török-llyés László
  • Vajda Anita
  • Vajda Zoltán
  • Veress Béla

Legnevesebb versenyzőnk, Lubics Szilvia neve lassan összeforr a Spartathlonnal: idén sorozatban 6. alkalommal indul; először még a szintidővel küzdve ért be, azóta háromszor győzött (2011, 2013, 2014), egyszer harmadik lett (2012). Tavaly elért 26 óra 53 perces ideje minden idők legjobb női eredménye. De kiemelendő még Lőw András is, aki 17-szeres teljesítőként második az örökranglistán.

Akik követni szernék az eseményeket, azoknak ajánljuk a facebookos szurkolói csoportot, valamint az online közvetítést.

(A képen a tavalyi csapat látható.)



fb share