Rendkívüli körülmények között zajlott az első afganisztáni maraton

Komoly biztonsági intézkedések, 3000 méteres tengerszint feletti magasság, dinnye és sütemény a frissítőpontokon. A The Marathon of Afghanistan ötletgazdája egy brit hegymászó.


Külföldiek részvételével rendezték meg az első maratoni versenyt a nem éppen békés Afganisztánban. Szerencsére senkinek sem esett baja, de számos óvintézkedést tettek ennek érdekében a szervezők, például mindenféle hírverés nélkül, Kabultól nyugatra a hegyekben megbújó Bamiyan-ban rendezték meg a viadalt.

A versenyszervezés ötlete egy brit hegymászó fejéből pattant ki, James Bingham sokszor járt már az országban mászni, és elhatározta megszervezi Afganisztán első maratonját amellyel célja a békés együttélés hirdetése volt, illetve megmutatni, hogy az elszánt és békés szándékú emberek a tragikus események árnyékában is megőrzik emberségüket és végzik napi tevékenységüket és hobbijaikat.

Természetesen a szervezés egyáltalán nem volt egyszerű, rengeteg egyeztetés és tárgyalás előzte meg a rajtot, amely biztonsági okokból a városon kívül volt és csak az utolsó pillanatban meghatározott időpontban.Az indulók közt helyi futók és brit valamint amerikai, kanadai és belga atléták voltak. Részt vettek nők is szép számmal, ők egy segítő szervezet, a Free to Run segítségével érkeztek, amelynek célja épp ilyen háborús övezetekben élő nők és lányok támogatása sportolási és tanulási lehetőségekkel, jogi segítséggel.

Sokan első ilyen távjukat készültek teljesíteni, és a magassághoz nem szokottak számára a 3000 méteres tengerszint feletti magasság különösen nehézzé tette a versenyt. Frissítésül egy helyi kávézó dinnyét és süteményt adott, az útvonalon a kezdetben döbbent lakosok mosolyogva integettek.

A verseny október 16-án zajlott, és jövőre is tervben van a rendezés.

Forrás: edzesonline.hu
Fotó: facebook.com/marathonofafghanistan



fb share