Már megnézhető a Usain Bolt-film [videóval]

I Am Bolt a címe a Usain Bolt főszereplésével forgatott dokumentumfilmnek, amelynek világpremierjét hétfőn tartották, s a hétköznapjaiba enged bepillantást.


"Nem alakítottam szerepet, az volt a szándék, hogy önmagamat adjam" - harangozta be Usain Bolt a megfelelő internetes elérésről le is tölthető filmet, amelyet nagyjából két esztendőn át forgattak.

"Minden évben felteszem magamnak a kérdést: elég gyors vagyok-e még?" - íme, egy idézet a szakmai szálból. Megtudjuk azt is: Rióra készülve, sérüléssel küzdve Bolt úgy érezte, már nem a régi a motivációja, de amikor az egyik nagy vetélytárs, Justin Gatlin bejelentkezett a 100 méter olimpiai aranyára, megváltozott minden.

A film révén Bolt nemcsak azt szeretné láttatni, milyen kemény munka áll a sikerei mögött, hanem azt is, hogy korántsem színház a könnyed győzelmek utáni bohóckodás. Csak a verseny előtti pillanatokra tartogatja a komolyságát - a hétköznapokon valóban olyan vidám fickó, amilyennek a célba érkezésekkor látszik.

Mint ismert, a 100 és 200 méteren, valamint a 4x100-as váltóban egyaránt háromszoros olimpiai bajnok, 30 éves világklasszis nemrég bejelentette: a jövő évi világbajnokság után visszavonul.


Forrás: nso.hu



fb share