Tíz érdekesség a paralimpiáról

A K&H, a Magyar Paralimpiai Bizottság ezüst fokozatú támogatója és a Magyar Paralimpiai Csapat Pénzintézete 10 érdekes tényt gyűjtött össze a világ második legnagyobb sporteseményéről.


1. Az első „paralimpiát” 1948-ban Londonban tartották, háborús sérült katonák számára.
2. 1960-ban Rómában rendezték az első "Mozgássérültek Olimpiáját", 23 ország 400 sportolójával.
3. A versenyeken kezdetben mindössze kerekesszékesek vehettek részt.
4. A paralimpia kifejezést 1988 óta használják. Eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az olimpia szavak összetételéből állt, később az előtagot a görög para (mellett) szóra cserélték, ami az olimpiai kötődést fejezi ki.
5. A paralimpiák televíziós közvetítése 1976-ban kezdődött.
6. Először 1988-ban, Szöulban tartották az olimpiával azonos helyszínen.
7. A paralimpikonokat négy kategóriába sorolják: mozgássérültek, központi idegrendszeri mozgászavarban szenvedők, enyhe értelmi sérültek és látássérültek.
8. 23 paralimpiai sportág van, amik közül 3 nem szerepel az olimpián: a boccia, a csörgőlabda és az erőemelés.
9. Hazánk először az 1972-es heidelbergi játékokon vett részt.
10. A paralimpiai játékok történetében eddig 30 arany-, 41 ezüst- és 55 bronzéremmel büszkélkedhetünk.



fb share