Kiemelkedő triatlon-teljesítmény kolléganőnktől

Biciklijének egyik váltója elromlott, s még a lánc is leesett egyszer, de a Maros utcai Spuri Futóbolt vezetője, Nagy Csilla 11 óra 15 perces idővel így is korosztályos Ironman Magyar Bajnok lett a hétvégi nagyatádi Hosszútávú Triatlon ob-n.


Az ELTE BEAC Polythlon Triatlon Klub sportolója mindössze négy perccel maradt le az abszolút dobogó második fokáról. A korosztályos bajnoki címen túl ez abszolútban ötödik helyet ért. A maratont kiemelkedő idővel, 3 óra 41 perc alatt teljesítette. Összideje 11 óra 15 perc.

"12 órát terveztem, annak is örültem volna, de bőven beljebb kerültem. Az első teljes távú ironmanem volt, eddig csak feleseket teljesítettem tavaly és tavalyelőtt. Az elmúlt két hónapban csak egyszer úsztam, nem is fektettem bele energiát, sokkal inkább a bringára, abban iszonyú sokat fejlődtem. Alapvetően futó vagyok, dolgozni is úgy járok, ez az ötödik maratonom volt, bár az első így, két másik szám végén. A 3:15-ös egyéni rekordomhoz mérten négy órát lőttem be, hallottam, hogy meleg szokott lenni Nagyatádon, nem tudtam pontosan, mivel számoljak, s lényegesen jobban sikerült."

Csilla állítja, gördülékenyen ment az egész, nem is volt holtpontja. "Összességében nem éreztem komolyabb fájdalmat a verseny alatt. Illetve annyi történt, hogy a kerékpáros szám 90. kilométernél elromlott az első váltóm, ez kicsit bosszantott, de nem törődtem vele túlságosan, mentem tovább. Sőt, egyszer leesett a láncom is, de sikerült hamar visszatenni."

A pontos eredmények itt böngészhetők.



fb share