Kollégák, jó hangulat, futógála

A putnoki születésű Hevesi Borbála immár Budapesten él és dolgozik. Régi vágya volt, hogy elinduljon egy versenyen, ami most vasárnap meg is valósul. A 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán a 3,5 kilométeres távot fogja lefutni.

- Tényleg ez lesz az első közösségi futóversenyed?

- Már nagyon régóta terveztem elmenni egy ilyen futóversenyre, most jött el az ideje. Van egy munkatársam, Budai Kinga, aki már nagyon sok ilyen rendezvényen részt vett. Ő kezdett el szervezkedni a munkahelyemen. Annyira jól sikerült, hogy nyolcunkat is meggyőzött, menjünk el együtt. Azért annyira nem volt nehéz dolga, amióta "kitört" a tavasz, a nyár, elég jelentős szerepet játszik az életünkben a sport amúgy is.

- Mit mondanál a korábbi sportéletedről?

- Már az egyetemen is elég sokat futottam, akkor is volt egy csapatunk, velük a Szarvasűzők váltófutásokon vettünk részt. Egyébként aerobikozni szoktam, vagy olyan sportokat csinálni, amelyek inkább belső helyszínekhez kötődnek. Egy héten egyszer szoktam futni, ezt most a verseny előtt kicsit majd azért növelni fogom, és van egy héten két aerobik órám. Úgy vélem ennek elégnek kell lennie, hogy lefussam a 3,5 kilométert. A lányokkal közösen a Margitszigeten, a futókörön szoktunk edzeni

- Mit hallottál a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógáláról?

- Azt, hogy kizárólag női futás, aminek nagyon örültem, hogy a fiúk csak szurkolóként vehetnek részt. Illetve, hogy elég rövid, amit úgy ítélem meg, hogy képes leszek teljesíteni. Nagyon biztattak, hogy próbáljam ki, mert elmondások szerint nagyon jó hangulatú futógáláról van szó. Kíváncsian várom például a közös bemelegítést, vagy azt, hogy nagyon sokan leszünk, és azt gondolom, hogy ez jobb teljesítményre fog sarkallni, húzni fog előre. Ráadásul az, hogy ilyen sok kollégával mehetek, fel is fog dobni. Bár valószínűleg mindenki a saját ritmusában fog futni, mert vannak sportosabbak köztünk, vannak kevésbé azok, de azért igyekszünk közel maradni egymáshoz a verseny alatt. Utána megiszunk egy üdítőt megünnepelve, hogy mindenki sikeresen teljesítette a távot. Aztán várjuk, hogy Kinga milyen újabb feladatot talál ki számunkra.



fb share