Rekordlétszám a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon

13500-ra növekedett a versenyre nevezők száma szemben a tavalyi 12850-el. Egyéniben soha ennyi futó nem indult, 9250 nevezést regisztráltunk! A duóban és trióban futók száma is rekord, 1400 csapat adta le a nevezését. Magyarország minden megyéjéből jöttek a futók, összesen 775 településről. A külföldiek körében is komoly volt az érdeklődés, 70 országból kétezren érkeztek hozzánk (szintén rekord!), a legtöbben Nagy-Britanniából, Olaszországból és Szlovákiából. 569 futó indult, hogy élete első félmaratonját teljesítse. A verseny legidősebbje a 81 éves Kenyér Imre, aki egyéniben futotta le a félmaratont.



A győzelmet a kenyai Maiyo Kimaijo Hillary szerezte meg 1:05:04 másodperces idővel.
Maiyo Kimaijo, Hillary : Szép városban, egy jól szervezett versenyen vehettem részt. Boldog vagyok, hogy Budapesten megszereztem a győzelmet, szeretnék a jövőben visszatérni és megvédeni a címemet. A teljesítményemmel elégedett vagyok, egyenletesen futottam le a 21 kilométeres távot, a 13. kilométertől csak a hátamat láthatta mindenki.

A verseny egyben Magyarország Félmaratoni Országos Bajnoksága is volt, az aranyérmet Kovács Tamás (VEDAC) vihette haza. Ezzel ő az első, akinek sikerült megvédenie címét ezen a versenyen.
Kovács Tamás: Mindig ez a terv, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is megszerezzem a félmaratoni országos bajnoki címet, de a 21 kilométeres távon minden megtörténhet. Ráadásul ez volt számomra az idény első versenye, nem voltam tisztában a jelenlegi állapotommal. Szinte rögtön a rajt után egy kisebb csapat alakult ki a két kenyaival és 3-4 magyar sráccal, egészen 8 kilométerig futottunk együtt, amikor a kenyaiak ritmusváltással elléptek tőlünk. Miután nem ismertem a képességeiket, nem akartam kockáztatni a bajnokságot azzal, hogy tapadok rájuk, és feleslegesen kikészítem magam. Míg az előző években a hőség volt a probléma, addig ma a páratartalommal kellett megküzdeni. A helyezéssel elégedett vagyok, az idő ma másodlagos volt, de bízom benne, hogy tudok javítani rajta az ősz folyamán. Október elején maratont szeretnék futni, még az a kérdés, hogy Budapesten vagy külföldön.

A hölgyeknél sem sikerült a kenyai futónőt megelőzni, Nzisa Wambua, Nancy 1:15:13 másodperces idővel szakította át a célszalagot. A címvédő Papp Krisztina nem indult az országos bajnokságon, az új győztes Erdélyi Zsófia, aki a tavalyi második helyét cserélte a magyarországi elsőségre.
Nzisa Wambua, Nancy: Nagyon elégedett vagyok a szervezéssel, a pályavezetéssel és az idő is ideális volt a félmaratonra. Elégedett vagyok a mai futásommal, az ellenfelek is jó hatással voltak rám, ki tudtam hozni magamból, amit ma szerettem volna. Örülök a győzelemnek, Budapest szép város!
Erdélyi Zsófia: A pálya jó volt, a lábaim viszont fáradtak. Nem véletlenül, tegnap egy 1500-ast futottam, délután pedig a csapatbajnokságban újabb 5000 méter vár rám. Sajnos már 6-7 kilométer magasságában eldőlt, hogy az aranyérem nem lesz meg, egyszerűen nem tudtam lépést tartani a kenyai lánnyal. De nem is nagyon akartam, mert a fejemben volt, tartalékolni kell a következő távra is. Pedig nagyon szerettem volna átszakítani a célszalagot, de úgy néz ki, el kell fogadnom, ezen a versenyen mindig az ezüstérem jut.

A félmaratonon futott Kovács Koko István olimpiai bajnok is, aki a Suhanj! Alapítvány színeiben futotta végig a távot, maga előtt tolva a kerekesszékhez kötött Gál Lillát. A versenyen -trió tagként - egy szakaszt vállalt és végig futott Vitézy Dávid is, a BKK vezérigazgatója.

A versenyt követő Ligetkörön is kilencszázan indultak, az először meghirdetett dm fuss babakocsival rekordkísérleten 64-en indultak. A számban több híresség is rajthoz állt, Kovács Patricía színművésznő, Sándor Orsi és Czippán Anett műsorvezetők.

Eredmények
Egyéni
Férfiak:
1. Maiyo Kimaijo Hillary - KEN - 1:05:04
2. Kipruto Kibire, Moses - KEN - 1:05:52
3. Kovács Tamás - VEDAC - 1:07:00
4. Csere Gáspár - BEAC - 1:07:37
5. Koszár Zsolt - Synergy Fitness - 1:08:23
6. Jenkei Péter - Vasas SC - 1:09:34

Nők:
1. Nzisa Wambua, Nancy - KEN - 1:15:13
2. Erdélyi Zsófia - UTE - 1:17:55
3. Rüegge, Rebecca - SUI - 1:19:02
4. Perity Gabriella - MAC - 1:19:07
5. Juhász-Staicu Simona - Dunakeszi VSE - 1:19:29
6. Varró Katalin - Vasas SC - 1:22:14

OB eredmények:
Férfiak:
1. Kovács Tamás - VEDAC - 1:07:00
2. Csere Gáspár - BEAC - 1:07:37
3. Koszár Zsolt - Synergy Fitness - 1:08:23
4. Jenkei Péter - Vasas SC - 1:09:34
5. ifj. Halász Ádám - PSN Zrt. - 1:09:43
6. Horváth György - SZOESE - 1:10:39

Nők:
1. Erdélyi Zsófia - UTE - 1:17:55
2. Perity Gabriella - MAC - 1:19:07
3. Juhász-Staicu Simona - Dunakeszi VSE - 1:19:29
4. Varró Katalin - Vasas SC - 1:22:14
5. Laluska Zsuzsanna Szabina - ELTE-ADSK - 1:22:51
6. Feren Katalin - BEAC - 1:23:07

További egyéni, páros és trió eredmények >>>

FŐVÉDNÖK

VÉDNÖK Varga Szijjarto Simicsko Vitezy_vednok Ughy

NÉVADÓ FŐSZPONZOR KIEMELT TÁRSSZPONZOR Erste logó KIEMELT MÉDIATÁMOGATÓ metropol TÁRSSZPONZOR Telekom 2013 coca cola testebreszto 2011 volvo naturaqua cerbona2013 MÉDIATÁMOGATÓ joy logo Diéta és Fitnesz Funzine harmonet Mozgásvilág_logo Presztizs Sport logó Faninfo logó Life.hu TÁMOGATÓ ExperiDance logó

fb share