Évzárás futócipőben / Ronaldo - a világ leggyorsabb maratonistája / 100 mérföld a világ végén - Ultrafutás Fokvárosban / A napnak úgy kell felkelnie, hogy. Sportolónő úton: Molnár Erika / A mélyhűtött "élet” / Nu te Abandonez! - A román kis Misca (Cornel) nem "kismiska”! / Két magyar a Sziklás-hegységben / Áttörés a táplálkozásban - Vércsoport szerint?

Világbékefutás
-Sri Chinmoy Oneness-Home Peace Run-
„Tégy egy lépést a békéért, tiéd az első lépés!”

A Világbékefutást a történelem legnagyobb és legtöbb embert megmozgató váltófutása a békéért. Sri Chinmoy alapította 1987-ben és azóta kétévente kerül megrendezésre. A rendezvény különböző nemzetiségű, kultúrájú és vallású emberek millióit hozza össze a barátság és harmónia szellemében. A futók egy békefáklyát kézről kézre adva és a béke üzenetét szívtől szívig továbbadva 400 000 kilométer távolságot (Föld és Hold távolsága) tesznek meg öt kontinens 80 országában. A Világbékefutás támogatói közt van II. János Pál Pápa, Kofi Annan az ENSZ főtitkára, a Dalai Láma, illetve sok neves politikus, színész, sportoló és közéleti személyiség. A Peace Run egy nemzeti, vallási, politikai, és anyagi érdekektől mentes non-profit szervezet. Eszközeit kizárólag önzetlen támogatásból meríti

A szép kék Dunánál

A Budapest Maraton jó ürügy „lábon” megismerni a várost. Az új útvonal a város nevezetességei mellett vezet el, és ezzel városnéző „sétát” biztosít a maratonfutóknak.
A városnéző utak igen kedveltek, főleg amelyek néhány óra repüléssel elérhetők, nem kell többnapos átállással, alkalmazkodással számolni.
Budapest ideális úticél egy hétvégére. (Szállást viszont időben kell foglalni!) Két nap alatt végigjárhatók a nevezetességek, és jó összbenyomást lehet szerezni a kétmilliós Duna-menti városról. Budapesten igencsak van mit nézni, igaz kissé Bécsre emlékeztet sok mindenben, de kevésbé restaurált, mint az osztrák főváros. Különösen a mellékutcák, ahol még múlt században érezhetjük magunkat.

Egy vasárnap délelőtt
Mecser Lajos, az örökös bajnok és csúcstartó

Salgótarján, annak is a Somoskőújfalui széle. Még éppen a vége tábla elé „szorítottak” be egy lakótelepet a közelmúltban a strand és a tó szomszédságában (Bár lehet, hogy a táblát tolták később arrébb?) Ám még ez a betonrengeteg sem tudja elfedni, hogy ez a hegyvidék - távolban a Salgó várával - mennyire megkapó szeglete hazánknak. Amikor az a családi ház épült - melyet nem is az utca-, hanem a tulajdonosa nevével kerestünk - semmi sem takarta el a szabadkilátást. Talán ezért választotta „Tarjánnak” ezt a végét a háza építéséhez Mecser Lajos, akit akkor nemcsak Magyarország, de a nagyvilág legjobb futóival együtt emlegettek.
Mecser Lajos eredeti szakmája kőműves, ezért nem meglepő, hogy a családi fészek nagyrészt az ő keze nyomát viseli. Szép, nagy ház, kívül-belül gondos kivitelezésre vall, még a konyha is - ahová letelepedtünk beszélgetni - annyira átgondolt, tágas, és korszerű, mintha manapság tervezte volna egy belsőépítész. Gyanítom, hogy Mecser Lajos ennek az igényességnek köszönhette sikereit, no meg tehetsége mellett legendás szorgalmának.

- Tízszer kerülhettem volna meg a földet: több, mint 400 ezer kilométert futottam eddig, versenyző koromban napi 50, havi 1530 kilométert is begyűjtöttem - mesélte Mecser Lajos, miután megittuk lánya, Ágnes által készített kávét és Máriót, unokáját is megismertük. Talán e kislegény látványától lett beszédesebb az egyébként zárkózottnak tűnő egykori bajnok (és a mai napig) csúcstartó. Még mindig óvatos az „idegen” újságírókkal, hiszen éppen egy cikk nyomán hurcolták meg az akkor 27 éves atlétát, igaz ez már majd harminc éve, 1969. októberében történt. Pályafutásának nem tett jót a Magyar Ifjúságban megjelent ominózus írásmű - Miért nem fut Mecser Lajos? -, pedig mindössze arról panaszkodott, hogy nem versenyezhet eleget külföldön, és nincs idehaza kellő megbecsülésben része.

Mecser „bűne” mindössze az volt, hogy abban az „amatőr” világban már profi módon gondolkodott. Felkereste például a kor legsikeresebb edzőjét, Híres Lászlót, aki önzetlenül készítette fel a továbbra is Salgótarjánban élő atlétát a világversenyekre. Jöttek-mentek a levelek Felső-Göd és Tarján között, sokszor találkozott mester és tanítvány az Izzó pályáján a fővárosban egy-egy edzés, felmérő kedvéért. Az eredmények pedig egyre jöttek. A rendszer „szépséghibája” az volt, hogy a szövetség soha nem együtt küldte őket a nagy világversenyekre, pedig akkor talán a Mexicói Olimpián is - Híres rövidebb távon indította volna - sikert arat Mecser. Akkor pedig az „újságíró” sohasem találta volna meg a csalódott atlétát, és Mecser még sokáig klasszisként készült volna az újabb sikerekre, és talán lenne még egy-két csúcs, melyet szintén sikertelenül ostromolhatnának a ma futói. Arra mindenesetre Mecser is büszke, hogy régi csúcsát megdönteni tudó hazai atlétának félmillió forintot ajánlott fel az adidas Budapest Kft., és neki magának élete végéig szerelést biztosítanak.

- Amikor abbahagytam az aktív versenyzést, csak magamnak futkároztam. Manapság is minden másnap lefutok 6-8-10 kilométert. 1989-ben aztán úgy gondoltam, hogy megérett az idő arra, hogy némi közszereplést is vállaljak, mert tudtam, hogy a Nyugat biztosan átformál minket, de az már nem mindegy, hogy mennyi idő alatt. A tudomány, a kultúra, a sport szervesen összekapcsolódó, magától értetődő fogalmak. Nálunk ez utóbbit csak mostanában kezdik a kultúra mellé-mögé sorolni. Amerikában meg sem választanak olyan elnököt, aki nem fut...

Clinton heti 40-50 kilométert kocog rendszeresen, az alelnök Al Gore, pedig már maratont is teljesített! Én is sok futóversenyre fogadok el meghívást, és futom le magam is a távot. A személyes példa a legfontosabb.

Képünk is egy Veszprémi hegyifutáson készült, ahol Mecser Lajos a szervezők figyelmességének köszönhetően a csúcsát idéző, 13:29.3 számú rajtszámot kapta. Az 5,5 kilométeren indult, és az egyik emelkedőnél úgy vette rá a már sétáló gyerekeket a továbbfutásra, hogy azt mondta nekik, hogy nem tudja merre kell tovább futni... Örömmel vette, mikor egy helyi amatőr csapat az Ő nevét vette fel. (A Mecser FC-ről a ....oldalon olvashatnak részletesebben.) Egyébként sokkal szívesebben mesél róluk, az általa is támogatott emlékfutásról, a barátairól, a helyi atlétikai szakosztály nehéz helyzetéről, mint önmagáról. Pedig a sikerek után voltak neki is nehéz évei: tanult szakmájához nem volt elég gyakorlata, ráadásul olyan munkát szeretett volna, amely elegendő szabadidővel is jár. Így lett vízóra leolvasó, amely a mai napig fő állása. E mellett árult vattacukrot, és méhészkedik - szereti a természetes, és természetközeli elfoglaltságokat. Manapság sem tud egyhelyben ülni, új és új dolgokon töri a fejét.

- Az egészséget nem lehet pénzért megvenni, szükséges hozzá az állandó testi aktivitás: a munka és a rendszeres sport. Nekem még most is 44-46-os a nyugalmi pulzusom, és arra törekszem, hogy naponta egyszer legalább fél órán át ennek legalább duplájára emeljem. Egy jókora „kiizzadásra” - akár futás, akár favágás - minden embernek naponta egyszer szüksége van. Ezt pedig már a gyerekekkel tudatosítani kell, ráadásul ők még könnyebben ránevelhetők erre. Ezért is vállalok el örömmel olyan emlékfutásokat, melyek tanító célzatuk mellett - Rákóczi (Erről az általi is szervezett emlékfutásról bővebben is írunk majd), Zrínyi, Klapka és más történelmi nagyjaink szerepére is rávilágítanak - a testedzést, a sport adta fair play-t is átérezhetik a gyerekek, átültethetik a mindennapi életbe.

Látszik, hogy ezt a témát tartja mindennél fontosabbnak. „A Hajrá három pillanata” című könyvében is többször visszatér ezekhez a gondolatokhoz, amellett, hogy részletesen beszámol életútjáról, eredményeiről. Talán azért ajánlja figyelmünkbe a második kiadást, hogy finoman érzékeltesse: neki vasárnap lévén - most mindenkit otthon talál - munkába kell mennie. Nem is húzzuk tovább az időt - ráadásul éppen Mecser jóvoltából délutánra a futókörrel van találkozónk - elbúcsúzunk azzal a tudattal, hogy sok-sok versenyen úgyis találkozunk még a csúcstartóval.

-M-