Monspart Sarolta kérése

Monspart Sarolta a futás Nagyasszonya, tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. A BSI (és egyéb) futóesemények leglelkesebb szurkolója. Számtalanszor láthattad már őt nemcsak a pódiumon, rajtpisztollyal a kezében, hanem a futóútvonal mellett kereplőt vagy egyéb szurkolóeszközt szorongatva. Talán nincs is ma Magyarországon a futásnak és a futóknak lelkesebb szurkolója nála.

A Spuri Futómagazin nyári számában megjelent Futó-szilánkok című írásában, a 27. Telekom Vivicittán tapasztaltak után egy kéréssel fordult a futókhoz. Ha találkozol Sacival, fogadj szót neki! :-)

Idézet a Spuri Futómagazinban megjelent cikkéből:
"Jut eszembe, a (27. Telekom Vivicittá) befutón többen is le-Saci néniztek, amit nem szívesen hallok meg. Persze tudom, idősödő öregasszony vagok, ráadásul sánta is, sőt a sárgítóban színezett hajammal is csak pár évet tagadhatok le a 68-ból. Mégis, tanultam és tudom, hogy a sport világában mindig és mindenkor a sportoló emberek tegeződnek egymással, függetlenül koruktól, nemüktől, vallásuktól, hajszínüktől, végzettségüktől, havi keresetüktől, testsúlyuktól és a legjobb maratoni idejüktől. Így kérem az olvasó futókat, hogy maradjunk a tegeződésnél és a "néni" mellőzésénél. Talán írhatom, hogy minden futó nyugodtan tegezzen minden másik futót, az esetleges tisztelet tegeződve is átjön."



fb share