Felkészülési közösségi futások és felkészülési versenyek - 34. Wizz Air Budapest Félmaraton

Szeretnénk ha minél több kellően felkészült hazai futó választaná a szeptember 8-i 34. Wizz Air Budapest Félmaratont az év célversenyének. Ez a cél - főleg az első félmaraton teljesítése - csak jól megtervezett felkészüléssel érhető el, ebben a kellő mennyiségben begyűjtött km-ek mellett helyet kell kapni a minőségi munkának is. A felkészülés második szakaszában szükségesek a tervezett versenytempóban teljesített futások, amelyeket jobb társaságban teljesíteni. Az edzések monotonitását időnként egyébként is meg kell törni valamilyen módon: a szokott futóterep megváltoztatásával, csoportos futással, "sorstársakkal" való találkozással, olyan eseményekkel amelyek szinten tartják az eltökéltséget és sikerélményt nyújtanak.

AKTUÁLIS FELKÉSZÜLÉSI VERSENYEK

A felkészülési versenyek kiemelt távjain a 34. Wizz Air Budapest Félmaraton egyéni távjára az adott verseny előtt legalább 10 nappal benevezett futók 50% kedvezménnyel nevezhetnek a versenyek előnevezési időszakában. Az érvényes nevezést a BSI-től kapott visszaigazoló legkésőbb a verseny helyszínén történő bemutatásával kell igazolni.

augusztus 24. szombat - V.Pécs-Pogány Repülőtéri Éjszakai Félmaraton, 12,3 km-es távja

Egy igazán különleges helyszínen és nem mindennapi rajtidőponttal tesztelheted felkészülésedet a FutaPécs SE szervezésében egy öt év alatt jól bejáratott versenyen. A 12,3 km-es távon tesztelheted a szeptember 8-i versenytempódat.

Versenykiírás ITT>>>>

KÖZÖSSÉGI FELKÉSZÜLÉSI FUTÁSOK

A BSI Futónagykövetei országszerte szerveznek döntően augusztus 16-20. között olyan közösségi futásokat, amelyek távjai jól illeszkednek akár egy "első bálozó" félmaratonista felkészülésének utolsó szakaszához.Ezek NEM VERSENYEK, tehát mindenki nyugodtan futhat a saját tempójához leginkább közelálló társasággal. Ezeken a 10-18 km-es futásokon INGYENESEN vehetsz részt, sőt hívhatod barátaidat is! Találjatok magatoknak új futótársakat, ismerkedjetek meg izgalmas futóterepekkel és készüljetek együtt!

Július elejétől folyamatosan bővülő listánkból itt keresheted meg a hozzád legközelebbi, vagy a számodra legszimpatikusabb helyszínt, időpontot és csatlakozhatsz lelkes futónagyköveteink közösségi futásaihoz. Böngéssz, kattints, jelentkezz be a választott eseményre és fuss!

július 28. vasárnap

* Polgárdi, 17 óra

augusztus 6. kedd

* Veszprém, 18 óra

augusztus 10. szombat

* Balatonszemes, reggel 8 óra

augusztus 11. vasárnap

* Bős/Gabcikovo - Szlovákia), 14 óra

* Győr - Pinnyédi erdő, 18 óra

* Hort, reggel 9 óra

* Nagymegyer - Szlovákia, reggel 6 óra

* Tatabánya, 18 óra

augusztus 15. csütörtök

* Bécs - Ausztria, 8 óra

* Kaposvár, Deseda-tó, 19 óra

augusztus 16. péntek

* Budafok, 19 óra

* Budapest, Kispest, 18:30

* Budapest, IX.ker. Nehru-part, 18:30

* Budapest, Pesterzsébet, 18 óra

* Kisvárda, 18 óra

* Nyíregyháza,Sóstói erdő, 17 óra

* Pécs, Tüskésrét, reggel 5:30

* Szarvas, 17 óra

* Szár, 18 óra

* Tamási, 18 óra

* Tápiószele, 19 óra

augusztus 17. szombat

* Baja, Petőfi sziget, 19 óra

* Budapest, Pünkösdfürdő, reggel 9 óra

* Budapest, Rákosmente, 19 óra

* Dabas, Kossuth Művelődési Központ, 19 óra

* Eger, Érsekkert 10 óra

* Nyergesújfalu, 19 óra

* Orosháza, 19 óra

* Óbánya családi kirándulás akár pici gyerekkel, találkozó 9:15-kor

* Százhalombatta, reggel 9 óra

* Székesfehérvár, reggel 8 óra

augusztus 18. vasárnap

* Algyő,18 óra

* Budapest, II.kerület, terep,reggel 9 óra

* Budapest, Margitsziget,reggel 9 óra

* Budapest, Népliget,reggel 9 óra

* Budapest, XVI.kerület,reggel 8 óra

* Budapest, Pesterzsébet, Péterhalmi erdő,reggel 8 óra

* Budapest, Zugló, Rákos patak part, 9 óra

* Dombóvár, 19 óra

* Jászárokszállás, 18 óra

* Tököl, 17 óra

augusztus 19. hétfő

* Budapest, Csepel,reggel 9 óra

* Nyárasd/Topolníky, Szlovákia,18:30

* Sátoraljaújhely, Alsóregmec,18 óra

* Szekszárd,16 óra

* Szolnok,reggel 9 óra

augusztus 20. kedd

* Békéscsaba, reggel 8:45

* Bonyhád, reggel 8:30

* Gyöngyös,18 óra

* Gyula,délelőtt 9 óra

* Kiskunhalas, 10 óra

* Ócsa, 10 óra

* Szombathely, 8 óra

augusztus 21. szerda

* Érd, 18.30

augusztus 24.szombat

* Hatvan, 14 óra

* Bős/Gabcikovo - Szlovákia), 14 óra

* Tiszafüred, 14 óra

* Vác, reggel 8 óra

* Vecsés, 15 óra

augusztus 25.vasárnap

* Budapest, Városliget,17 óra

* Tápiógyörgye,hajnali 5 óra

FŐVÉDNÖK
Tarlos VÉDNÖK
Szijjarto NÉVADÓ FŐSZPONZOR
TÁMOGATÓ
budapest_logo EMMI logó magyar turisztikai ügynökség KIEMELT TÁRSSZPONZOR
TÁRSSZPONZOR
biotech_usa_logó cornexi_logo natur zitrone Telekom 2013 MÉDIATÁMOGATÓ
magyar_autoklub_logo szuperinfo PARTNER
maxballon

fb share