Ő is az 5. BSI Balaton Szupermaratonra készül: Bármilyen nehézséggel szemben!

Berzy Judith már az ötödik Balaton Szupermaratonjára készül. Volt már a hölgyek közt összetettben harmadik, kategóriájában első, többször indult sérülés után, és mindig az első 20-ban ért célba. Idén az időeredményén szeretne javítani.

2008-ban, az első Balaton Szupermaratonon futottam először a maratonnál hosszabb távon. A BSI e-edzéstervét magamra alakítottam, és egyéni edzésterv alapján készültem, de sokat idegeskedtem, mert nem mertem bevallani senkinek a családban, hogy mire készülök, "ködösítettem" a verseny végéig. Az Istenhit tartotta bennem a lelket - mélyen vallásos vagyok.

A következő évben már tudtam, hogy képes vagyok rá, viszont közbejött egy kutyatámadás és utána meg lesérültem (talpgyulladás), ezért a Szupermaratonon a biztonságos teljesítés céljával indultam. 2010-ben sem volt zökkenőmentes a felkészülésem, elvágódtam a jeges futóúton, és a talpgyulladásom is kiújult. A versenyen ráadásul a rossz időjárás sem volt támogató partner.

2011-ben a felkészülésem zökkenőmentes volt (sérülések tekintetében), azonban sajnos kevés, mert családi és munkahelyi problémák jöttek közbe, és a hideg időjárás sem igazán kedvezett. Szívesebben futok 40 fokban 30-40 km-t, mint -5 fokban 10 km-t...

2012-es célom, hogy az időeredményen javítsak. A felkészülés nálam folyamatos. Egyedül a téli hideg szokott visszavetni a felkészülésben.



fb share