Parlament SE, avagy képviselők a Balaton Szupermaratonon

"Négy fős csapattal indulunk a 3. BSI Balaton Szupermaratonon: Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, külsősként Szántai Attila, illetve jómagam" - mondta a Parlament SE felállásáról Gedei József MSZP-s képviselő, Jászberény polgármestere. A politikuscsapat valamennyi tagja futott már maratont, így fogalmazódott meg az ötlet a tavalyi Kékes Csúcsfutáson - ahol ugyancsak indultak a csapattagok, persze egyéniben -, hogy együtt induljanak a Balaton Szupermaratonon.

"Egyénileg készülünk. Én a mostani időjárási viszonyok között, hóban is futok. Jászberényben edzek, a várost futom körül egy héten kétszer. A táv egy ilyen alkalommal 26-27 kilométer. Van úgy is, hogy csak ennek a felét teszem meg, de 10 kilométer alatt sosem futok. Puha talajon végzem az edzéseket - például a Zagyva-gáton -, ha betonon futok, akkor "puha" cipőben teszem. A heti két edzést a versenyhez közeledve háromra fogom emelni, mellette úszni is járok. Korábban fociztam, tehát van sportos múltam, így a kondíciómat kell csak szinten tartanom."

A Parlament SE célja nem más, mint a futás öröme, a közösségi élmény. "A Balaton Szupermaraton kiváló minta arra, hogyan mutathatunk példát a gyerekeinknek." A képviselői csapat néhány nappal az esemény előtt dönti el, ki melyik távot futja. "Gusztos Péter jelezte már előre, hogy a hosszabb szakaszokat szeretné."

Gedei József korábban több félmaratont futott, élete első maratonját tavaly Firenzében futotta. Eredménye 3:45 volt. A Parlament SE tagjai más eseményen is részt vennének az idén.



fb share