Petőfi-versek és a Kékes Csúcsfutás

Van, aki zenét hallgat, mások meditálnak, Tomik Sándor azonban olykor verset tanul futás közben. A nagyfügedi futó legutóbb kedvenc költője, Petőfi Sándor egyik költeményével kezdte a Kékes Csúcsfutásra történő felkészülést.

- Ötödik alkalommal fogod erősíteni a Kékes Csúcsfutás mezőnyét. Mi az első szó, ami eszedbe jut erről a versenyről?

- A forróság. Nem viselem könnyen a hőséget, ilyenkor lassabban is futok jóval, de szeretem a kihívásokat, ezért nem kérdés, hogy idén is ott legyek a rajtvonalnál. Ráadásul mindössze húsz kilométerre van a verseny a lakóhelyemtől, ami külön motivációt jelent. A meleg mellett a szintkülönbség is komoly próbatétel lesz, de a megpróbáltatásokért kárpótol a csúcson elfogyasztott korsó sör! Konkrét célokat sosem fogalmazok meg a versennyel kapcsolatban: első biztos nem leszek, így pedig lényegtelen, hányadikként érek célba. A legnehezebb szakaszt a Mátraháza utáni kilométer jelenti, azon túl kell jutni, és kitartani végig.

- Hazai pálya lesz számodra akkor ez a verseny?

- Sokat járok a környékbeli hegyekbe, de elsősorban túrázni szoktam. Maga a futás is innen ered. Ahogy nőtt az állóképességem, úgy növeltem én is a túrák iramát, és a végén már futottam is. De visszatérve az edzésekhez, a falu határában lévő Bene-patak partján szoktam futni. Miután váltott műszakban dolgozom, elég hektikus időpontokba jutok ki: délelőtt és kora este legtöbbször, mikor éjszakás vagyok, akkor pedig nagyon nehezen veszem rá magam a kocogásra. Ha kijutok, akkor 10-15 kilométert azért teljesítek.

- Mekkora hagyománya van Nagyfügeden a futásnak?

- Őszintén megvallva nem gyakori, hogy a töltésen szembe futna velem valaki. A korosztályomból nem tudok senkit, nagy ritkán iskoláskorú fiatalok futnak. Egy-egy versenyre öcsém is elkísér, de rendszeresen ő sem fut, inkább kollégáimra számíthatok ezen a téren. Zenét sosem hallgatok, ha tehetem, egy-egy verset szoktam az edzéseken megtanulni. Tudom, nem mindennapos kiegészítő tevékenység, de szeretem.

- Gyakran állsz rajthoz futóversenyeken?

- Szeretem a hegyeket és a túrákat, a versenynaptáramban pedig rendkívül kevés időpont foglalt. Nem vagyok az a típus, aki minden hétvégén valahol rajthoz áll. A Kékes Csúcsfutáson kívül idén egyelőre a Budapest Nemzetközi Félmaratonra neveztem, illetve idén már teljesítettem az olimpiai ötpróba futásait. Korábban 4:30 alatt lefutottam a maratont is, de idén úgy érzem, kevés leszek hozzá. Talán jövőre majd ismét megpróbálom.



fb share