Pók János harmadszor is nekivág a Balaton Szupermaratonnak!

Ajanó, a 33-as rajtszám birtokosa már nagyon készül a március 18-ai rajtra, és azt is elmesélte, hogy mi a véleménye a versenyről.

"Eddig összesen háromszor sikerült a Tengerünk körbe futása, ebből kétszer a Balaton Szupermaraton keretében. Szeretném nagyon, hogy idén is sikerüljön! Hamarosan le is adom a nevezésem. Eddig minden alkalommal úgy vágtam neki a versenynek, hogy csak körbeérjek. Nem voltak időeredménnyel kapcsolatos vágyaim. Ennek ellenére tavaly egy órát javítottam az előző évhez képest. 17:58:00 lett a vége.

Hogy miért is szeretem ezt a rendezvényeteket? Sorolom! Kiváló hangulat, rengeteg futóismerős, akikkel itt van idő beszélgetni, kedves segítők, gyönyörű táj, remek útvonal, számomra nagyon kedvező időpont - itt a hőmérsékletre gondolok, nem szeretem a meleget. És amit külön kiemelnék, hogy a Balaton Szupermaratonon saját kísérő nélkül is el merek indulni. Rövid "pályafutásom" során még nem találkoztam olyan ultra versennyel, ahol ezt meg mertem volna tenni.

Idén is úgy készülök, mint ahogyan évek óta. Ha csak tehetem, hétvégeken körbefutom az "én" kis tavamat, a Velencei-tavat, illetve futkározom a hegyek között. Esténként meló után pedig taposom a megszokott köreimet, világosban az erdőben, sötétben pedig a tóparton futok. És már nagyon várom, hogy ismét a Balatonnál legyek!"



fb share