Radcliffe pályacsúccsal nyert a monacói 10 kilométeren

Paula Radcliffe visszatért - először egy kenyai edzőtáborból, majd az élre a monacói 10 kilométeres 17. Cursa Natale versenyen, megdöntve a pályacsúcsot.

A brit futónő a hercegségben lakik, így mondhatni, hazai pályán indult, melynek jellemzője, hogy számos emelkedő, hegy is tarkítja. A maratoni világcsúcstartó összetettben a negyedik lett, a női versenyt pedig megnyerte 32:06-os idejével, ami több mint egy perccel jobb, mint a korábbi pályarekord. Több mint három perccel előzte meg a második Karima Kherroubit (35:14), és hattal a harmadik Adriana Di Guistot (37:56).

"A pillanat hatása alatt döntöttem úgy, hogy futok, hiszen épp csak a múlt héten jöttem vissza a kenyai edzőtáborból" - mondta Radcliffe, akit már beválasztottak a 2012-es londoni olimpia brit csapatába. Ez lesz az ötödik olimpiája: Atlantában 5.000 méteren ötödik volt, Sydneyben a 10.000 méteren lett negyedik. Athénban és Pekingben is éremesélyesként indult a maratoni távon, de Athént feladta, Kínában pedig csak a 23. helyen végzett. A hazai közönség előtt sokat várnak tőle, hiszen ő tarja a női maratoni futás világcsúcsát (2:15:25 - 2003, London).

"Kenyában az időjárás az évszakhoz képest nagyon nedves volt, amitől az utak és az ösvények sárossá váltak, de az edzés tényleg nagyon jól ment. Noha nem éreztem magam túl erősnek, a monacói pálya három emelkedőjét igazán könnyűnek találtam Kenya miatt. Szórakoztató itthon futni, és utána elmenni a családdal palacsintázni!"

Forrás: IAAF



fb share